Anyukán féltett, apukám nem

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Gyerekszemmel egy nyári táborról. Ezúttal a takarodó idejét is érinti egy középiskolás beszámolója.

Vannak olyan táborok, amelyekben a nagyobb gyerekek sokáig fent maradhatnak – ha bírják. A rengeteg impulzus ugyanis általában már korábban lefárasztja őket, ezt tapasztalta legalábbis Atti, akinek az első ottalvós tábora a PEOPLE TEAM-hez kötődik.

„Hogy mi volt a három legmeglepőbb dolog, amit a PEOPLE TEAM nyári táborában tapasztaltam? A szabadság, a programok és a büfé.

A fotóstáborban vettem részt, és sokat tanultam a fotózásról. Esetleg akkor lehetett volna még jobb a tábor, ha híres fényképeket is megismételtünk volna a gyakorlatok során. Ez volt az első ottalvós táborom. Anyukám féltett, de apukám nem. A végén örültek, hogy megálltam a helyemet, és én is úgy érzem, hogy önállóbb lettem. A testvéremmel mentem táborozni, az vicces volt, amikor elbújtam, és nem talált meg.

A szervezők engedték, hogy éjfélig ébren maradjunk, de sokszor már 11 előtt elálmosodtam. Az esti progik közül az Animal Cannibals-koncert tetszett a legjobban, na és az, amikor megnyertük a csapatok versenyét. A szállás, a kétágyas kollégiumi szoba ágya kényelmes volt, az ételek közül is minden ízlett.”

Ha szeretnél még több táborozási tapasztalatot olvasni, klikkelj a https://legjobbtaborok.hu-ra!

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

A kuktatábor a kedvencem

Ha diák vagy még, és szeretnél megtanulni sütni-főzni, vagy tisztában vagy az alapokkal, de kipróbálnál új recepteket, és szívesen töltenél…

Még több