Elő a napszemüveggel!

Egyebek
Elő a napszemüveggel!

Táboridény! Ki mennyire türelmetlen? A szülők: eléggé, a gyerekek: nagyon. A táboroztatók pedig felkészültebbek, mint valaha.

A gyerekek egy igen hosszúra nyúlt nyári szünetet kezdhettek el már a tavasz első heteiben. Távoktatás ide vagy oda, a szabadidő bizonyos értelemben a legtöbbjük számára megduplázódott. Ez a végtelen szünet azonban sokaknak a végtelen várakozást is jelentette: a nyári táborok természetesen nem kezdődtek el áprilisban, sőt sokáig azt sem tudhattuk, vajon lesznek-e idén. Az örömhír és a kormány zöld jelzése után páran még tépelődtek a jelentkezésen, de most már jóval nyugodtabb körülmények között türelmetlenkedhetnek a gyerkőcök az indulás napjáig.

A július és az augusztus vitathatatlanul a nyári táborok időszaka. 2020-ban talán valamivel kevesebb opció közül válogathatunk (bizonyos szervezők nem vártak, és tavasszal úgy döntöttek, hogy kihagyják ezt az évet), kedvenc táboraink most sem hagynak cserben. A PEOPLE TEAM Kecskeméten (Homokbánya, Tudósház és Neumann Campus) várja a lelkes résztvevőket. Ráadásul a legnagyobb táborszervezők közösen dolgoztak ki egészségügyi biztonsági protokollt minden táborlakó és a családok érdekében. A részletes dokumentum egyfajta iránymutatás, amelynek célja, hogy más, kisebb táboroknak is segítséget nyújtson. Az érzékenyítő programok, a szabadtéri foglakozások és a felhívó jellegű plakátok biztonsági jelentőségükön túl a sokszínűséghez is hozzájárulhatnak.

Elkezdődik végre! És mi van azokkal, akik csak most kaptak észbe? Nincs minden veszve! Ugyan a helyek villámsebességgel fogynak, nem mindenki szab szigorú jelentkezési határidőket. A PEOPLE TEAM egészen a turnusok kezdetéig várja a csatlakozni vágyókat bejárós vagy ottalvós változatban is. Ez a kényelmes helyzet kiegészül továbbá a hatalmas választási lehetőséggel a szekciók terén. Tíz témacsomag, több mint két tucat téma: cukrászok, költők, drónpilóták, gamerek, kutatók, matekzsenik és fotósok lepik el a tábort. Na meg persze még nagyon sokan, de ha mindenkit fel akarnék sorolni, extra tárhelyet kellene bérelni.

Bárki vagy, bármit szeretsz, a táborozással idén sem nyúlhatsz mellé. Ha már a sulit „magányosan”, a barátaid nélkül kellett befejezni, a nyarat töltsd közösségben! Vidd magaddal a tesódat, a haverokat vagy szerezz újakat! Nem csak te untad meg az otthon ücsörgést!

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Táborozás – keleti tömb

A kétpólusú világrend megszilárdulásának következménye a keleti és a nyugati tömb. Az egyik pólust a Szovjetunió, a másikat pedig az…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Az igazi meleghozó

Március 21-e több szempontból is jeles nap, szinte mindenki várja. Ekkor kezdődik a csillagászati tavasz az északi féltekén. A nap-éj…

Még több