Évzáró helyett

Egyebek
PEOPLE TEAM tábor

Évek óta hagyomány, hogy amikor vége az iskolának, tájékoztatót szervezünk a gyerekeknek és a szülőknek. Az idei június 20-án, hétfőn zajlott.

Elsősorban azok érkeznek az Eötvös10-be, akik először táboroznak majd nálunk, ám gyakran látunk a közönség soraiban ismerős arcokat is – ki tudja, miért? Talán a sok hónapos visszaszámlálás után nekik is ugyanolyan nagyszerű élmény a találkozó velünk – közvetlenül a táborozás megkezdése előtt –, mint nekünk, amikor a három évszakos szünet után egymásra mosolygunk.

A friss táborozóknak és a rokonaiknak fontos és megnyugtató a táborstart előtt egy hónappal találkozni a szervezőkkel, a táborvezetőkkel, azokkal, akikkel a gyerekek majd a 2022-es nyár legfontosabb napjait vagy akár három hetét töltik. Ezen a legfeljebb kétórás eseményen beszélünk a napirendről, említjük az „érdemes magaddal hozni, ha táborozni indulsz” témákat, válaszolunk minden felvetésre, eloszlatjuk a kételyeket; beszélünk, vagy legalább említés szintjén szót ejtünk a legtöbb tábori témáról a 17-ből. És egyáltalán: az aggódó mamák és papák megelégedésére igyekszünk megemlíteni és kivesézni minden érdekességet a táborozással összefüggésben.

Mindazonáltal évről évre megállapítjuk, hogy rengeteg újdonság nem hangzik el, hiszen általában sem a tájékoztatóig, sem a táborstartig nem változik, amit meghirdettünk, vagy amit az adott évre elterveztünk.

Sokan üzennek aggódva, amikor megkapják a tájékoztatóról szóló e-mailünket, hogy mi lesz most, talán lemaradnak valamiről – mert messze laknak, vagy éppen elutaztak –, és nem tudnak személyesen megjelenni a megadott időpontban. Mindig ezt válaszoljuk: „Nem lehet lemaradni. Akkor sem veszik el infó, ha nem jöttök, hisz az egész eseményt felvesszük, és a tájékoztatóról készült filmek legfeljebb 10 napon belül felkerülnek a YouTube-csatornánkra. A videók linkjét pedig mindenkinek elküldjük, aki táborozónak jelentkezett vagy később töltött ki regisztrációt.”

Ezzel a néhány sorral ajánljuk figyelmetekbe az idei PEOPLE TEAM-táborinfókat. Hogy legyen közösen egy jó nyarunk!

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Az igazi meleghozó

Március 21-e több szempontból is jeles nap, szinte mindenki várja. Ekkor kezdődik a csillagászati tavasz az északi féltekén. A nap-éj…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Táborozni most

Napjainkban is nagyon sikeresek a táborok, mert a szervezők meg tudják találni azokat a témákat és programokat, amik korunk gyermekeit…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyebek

Táborozni régen

Most még ugyan tél van, de 5-6 hónap múlva már nyoma sem lesz a hónak és a hidegnek. A gyerekek…

Még több