5 tipp az első ottalvós táborhoz

Egyebek
5 tipp az első ottalvós táborhoz

Amikor eljön az idő, és a gyereked először utazik ottalvós táborba, az mindkettőtök számára igazi mérföldkő. Érdemes időben felkészülni erre a vitathatatlanul meghatározó eseményre – és ezzel nem a táborválasztásra gondolunk. Íme 5 tipp, amelyek segítenek, hogy kicsit könnyebb legyen elengedni a lányodat vagy a fiadat táborozni!

Készítsd fel!

Fontos, hogy kiskamaszunk felkészülten vágjon neki a tábornak, főleg, ha ez lesz az első alkalom. Mesélj neki arról, mi minden várja a táborban, milyen lehetőségei lesznek, hogyan tudja elfoglalni magát a mindennapokban az új helyen. Az is tökéletes rávezetés, ha információs fotókat, videókat nézegettek a táborról. Olvassatok utána, hogy mit kínál a tábor a táborozóknak, hogy milyen programokra számíthatnak az érkezés napján, az első vagy az utolsó néhány napon. Ha a gyerek lélekben felkészülten érkezik meg (vagy legalábbis nyugodtan, komolyan készül a táborozásra), akkor sokkal fesztelenebbül beilleszkedik majd, és nem lesz számára megterhelő a távollét – „ismerős” közegbe fog csöppenni.

Írj listát, pakoljatok együtt!

Lényeges, hogy tudja, milyen eszközök, személyes tárgyak állnak majd rendelkezésére a táborban, ezért együtt vegyétek számba a holmikat, majd végül közösen pakoljátok be a táskát, bőröndöt. Készítsetek listát (rögtön két példányban), amire felírjátok a kulcsfontosságú, illetve a táborszervezők által kért dolgokat. Menjetek végig együtt a lajstromon, és együtt csekkoljatok le mindent. Mutasd meg a gyerekednek, hogyan tud helytakarékosan csomagolni, és tegye el a listát másodpéldányát. Amikor véget ér a tábor, ennek alapján rakhatja el a cuccait – így biztosabb, hogy nem felejt ott semmit hazautazáskor. Érdemes minden ruhát, cipőt, pipereholmit monogrammal ellátni, hogy a tábor végeztével csak azt hozza haza, ami a sajátja, ne pedig a szobatársa fogkeféjét, úszósapkáját, cipőjét vagy kapucnis pulcsiját.

Fontos, hogy megértse: biztonságban lesz

Egy új környezet sok kissrác számára stresszfaktor. Ilyenkor előjönnek a félelmek, a honvágy, a szülők hiánya. A tábor előtt beszélgess el a gyermekeddel, hogy részletes és biztonságos képe legyen arról, hogyan tud majd kapcsolatba lépni veled, amikor külön lesztek. Adhatsz neki egy (nem értékes) mobilt, vagy ha már használ, viheti a sajátját. Beszéljétek meg – előre tájékozódva arról, hogy az egyeztetett időpont nem ütközik a tábori napirenddel –, hogy mindennap ugyanabban az időben telefonáljon. Ha a táboroztatókon keresztül kommunikálsz vele, akkor biztosítsd arról, hogy ezekben a felnőttekben megbízhat; a táboroztatók olyanok, akiknek elmondhatja, ha valakivel vagy valamivel problémája adódik. Építsd ki a gyerekben a bizalmat a tanárok és a táborszervezők iránt, hiszen a táborozás alatt ők lesznek a táborozók pótszülei.

Ne vigyen a gyerek a táborba értékes holmikat!

Egy tábor – legyen az sporttábor vagy tánctábor vagy kalandtábor – az aktív pihenésről, és nem a divatozásról vagy trendhajszáról szól. Nem kellenek a legjobb ruhák, nincs szükség több százezer forintos mobilra vagy más drága kütyüre, ami a kockulást szolgálja: a lényeg a kényelem, az értékes szórakozás és a kortársakkal együtt begyűjtött élmények. A kopottabb, de komfortos cipő, a viharlátta esőkabát vagy a cseppet sem új, de kedvenc hátitáska is tökéletes lesz – eszetekbe ne jusson nagybevásárlást szervezni a táborozás miatt: ablakon kidobott sok-sok ezres! Csínján bánjatok a költőpénzzel is: a színvonalas ottalvós táborokban nem csupán elegendő reggelit, ebédet és vacsorát biztosítanak, hanem szinte minden napszakban gondoskodnak kiegészítő étkezésekről is. A felesleges költések a helyi butikban vagy fagyizóban fájdalmas hatással lehetnek a zsebpénzállományra vagy eseteként a lurkók hasára is.

Ne aggódd túl!

Természetes, ha van benned némi félelem amiatt, hogy a gyerekedre egy (esetleg több) héten át mások vigyáznak éjjel-nappal, nem pedig a szűkebb család. Aggódsz, hogy nem tudod meg azonnal, ha valami baja esik (nonszensz: a korrekt táborvezetés alapfeltétele a balesetekről azonnal tájékoztatni a mamákat vagy a papákat); esetleg kétségbe vagy esve, hogy ki lesz majd az, aki megvédi őt, ha muszáj (jusson eszedbe: a gyerekeknek saját, működő szabályaik és társadalmuk van, ami a megfelelő körülmények között kitűnően funkcionál a szülők nélkül is). Ha szorongsz is, ne mutasd ki! A végén a gyerek még meggondolja magát, ha látja rajtad. Ha pedig minden más oké, és te lennél az egyetlen gyenge láncszem, kíméld meg magatokat ettől a fatális malőrtől, ami – és ez bizonyos! – később is többször visszaköszönne, ha elkövetnéd. Bátorítsd inkább, motiváld, ha úgy látod, hogy ő lelkesen készül: tudd, hogy a megfelelő tábor szuper szórakozási és tanulási lehetőségekkel szolgálja a táborozókat – az örök emlékek és a különleges barátságok miatt nemegyszer egy életen át!

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Az igazi meleghozó

Március 21-e több szempontból is jeles nap, szinte mindenki várja. Ekkor kezdődik a csillagászati tavasz az északi féltekén. A nap-éj…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Táborozni most

Napjainkban is nagyon sikeresek a táborok, mert a szervezők meg tudják találni azokat a témákat és programokat, amik korunk gyermekeit…

Még több