A nevelés minden korszakban, társadalomban fontos és meghatározó. Lényeges kiemelni, hogy az egyes népeknél mást és mást jelent, de közös vonása, hogy a beleavatkozik a fejlődésbe. A cél az adott történelmi-, irodalmi korszak embereszményének a megvalósítása, ezzel az adott társadalom fejlesztése, a rendszer megszilárdítása. Az elfogadott eszményképek, érvényes erkölcsi normák társadalmanként, koronként változnak. A folyamat a családban és az iskolában kezdődik…
Létezett egy ókori városállam…
…ahol a tanulás nem ért véget az iskola befejezésével, hanem halálig tartott. Ez a polisz Spárta. Spárta működése leginkább egy katonai táborra hasonlított. A nevelési eszmének köszönhetően itt különleges társadalmi rend szilárdult meg. Az egyik oldalról nézve fanatikus, gátlások nélküli harcosok a spártai gyalogos katonák. Az ő szemszögükből teljes jogú polgárok, akik feltétel nélkül védték hazájukat és az uralkodói elitet. Miért? Mert kevesen voltak, akiket pedig meghódítottak, sokan. Úgy vélték, hogy akkor tudnak uralkodni rajtuk, ha állandó félelemben tartják őket.
„Mi a mesterséged, spártai?”
Ez a mondat a 300 – A birodalom hajnala című film egyik jelenetében hangzik el, amikor az árkádiaiak csatlakoznak Leónidasz király seregéhez. A vezetőjük gyenge őrségnek nevezi a spártai gyalogosokat, majd Leónidasz király megkérdezi az árkádiai vezér, Naxos embereit, hogy mi a foglalkozásuk. Van, aki fazekasnak, szobrásznak, patkolókovácsnak vallja magát. Ugyanezt megkérdezi a sajátjaitól is, akik mind a 300-an erőteljes csatakiáltással válaszolnak. Ez egy rendező által elképzelt jelenet, de valószínű, hogy a spártaiak a valóságban is ekkora harci tűzzel, szenvedéllyel indultak a csatákba. A nevelés tette őket ilyenné.
Hétéves korban kezdődött
Ebben a korban tanítható a gyermek a leghatékonyabban. A spártaiak úgy látták, hogy az önismeret és önfejlesztés, a tananyag lexikális bővítése nem szükséges a táborban eltöltött idő alatt, mert az egyéniség megszüntetésével a csoportdinamika jobban működik. Ezekből a fiatal gyerekekből húszéves korukra a társért, a hazáért mindent feláldozó harcosokat faragtak.
Hogyan érték el? Szabályokkal!
A csoportvezetők már időszámításunk előtt a ma is alapvető pedagógiai módszereket alkalmazták: a szemléletességet, a tudatosságot, a rendszerességet és a következetességet. Ezekhez rendelték hozzá a szabályokat. A szemléletesség a kinézetre vonatkozott: minden gyerek ugyanolyan volt: lenyírt hajú, egyszerű ruhában, mezítlábasan. A napirend rendszerességre nevelte őket: napközben kiképzés zajlott, vacsoránál beszélgetés a város polgárainak magatartásáról. A hősies, bátor viselkedést nemcsak elsajátítani kellett, hanem mások erényeit, hibáit meglátni, a jót megjegyezni, a rosszat elvetni. A tudatosság és a fokozatosság egyszerre jelent meg az állandó gyakorlatokkal, a terhelést az adott életszakaszhoz igazítva. A következetesség révén jutottak el a legfőbb célhoz, a bátorság erényéhez. Ennek része volt még a kilátásba helyezett büntetés, ha a feladatot nem teljesítették vagy hibásan végezték el. Egész életüket ezek a módszerek, szabályok határozták meg.
A hazaszeretetet és helytállást mindig a spártai gyalogos katonával azonosítjuk
Nehéz eldönteni, hogy szigorú előírásokkal vagy más módszereket alkalmazva működik-e jobban egy társadalom. A spártaiak bátorsága, hősiessége azonban vitathatatlan, nevük fennmaradt az utókornak: „Vándor, vidd hírül a spártaiaknak, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza” (Szimónidész: A thermopülai hősök sírfelirata).
Kropokné Kiss Éva
