5 tanács az első ottalvós táborra

Egyebek
5 tanács a gyerek első ottalvós táborára

Elérkezettnek látjátok az időt, hogy a gyerkőc idén nyáron egy hetet a családtól külön töltsön egy táborban? Fontos, hogy az első bentlakásos vagy ottalvós tábort megfelelő lelki felkészülés előzze meg, hogy a csemetét ne érje érzelmi trauma. Erre hoztunk most hasznos tanácsokat, amelyek segítenek mind a gyereknek, mind a szülőknek a felkészülésben.

1. Könnyebb az elszakadás, ha nem egyedül megy táborba

Tudod, hogy egy barátja is táborozni megy a nyáron? Kérdezz rá, ő hová megy, milyen típusúba, és amennyiben az ő választása számotokra is megfelelő, akkor jelentkezzetek ugyanabba a turnusba. Ha van a táborban legalább egy ismerős arc, akivel a lurkó még szeret is együtt lenni, akkor sokkal szívesebben vállalja majd be ezt a szülőmentes kalandot.

2. Legyél derűlátó!

Mindig úgy beszélj a táborról, hogy a mondandód bizakodó kicsengést kapjon, különben a te izgatottságod átragad a gyerekre, ahogy megannyi más érzelem, az öröm, a vidámság, a zaklatottság vagy a félelem is. Tudasd vele, mennyire büszke vagy rá, hogy ő már igazi nagyfiú/nagylány, aki táborba készül. Beszélj a programokról, az ottani klassz lehetőségekről. Elevenítsd fel a saját táboros élményeidet, és mesélj neki derűs, vidám, vicces történeteket.

3. Felkészítés a maximumon

Érdemes még a tábor előtt kipróbálni, milyen érzést vált ki az utódban, ha nem otthon alszik. A barátoknál való éjszakázás nagyszerű bevezetése lehet a táborozásnak. Ilyenkor ugyanis nem családtagok között van, vagyis alkalmazkodnia kell egy másik közösség (egy család) életritmusához és szabályaihoz. Ez segít meglátni a máshol alvás esetleges nehézségeit, ám a pozitív oldalait is.

4. Legyen valami új, amiért várja a tábort!

Vásároljatok valami újat a táborra, amit először ott használ majd. Lehet ez hátizsák vagy zseblámpa, a lényeg, hogy kapcsolódjon az utazáshoz. Javasolt olyan dolgot beszerezni, ami később is hasznos. Szükségtelen drága holmikat magával vinni, de egy-egy apró, hasznos eszköz megerősítheti a gyerkőcben a felelősség élményét is: lesz nála valami, amire oda kell figyelnie.

5. Szakadj el tőle arra a hétre!

A tábor a táborozóknak kikapcsolódás – legyen az a szülőknek is! Te is jól tudod: számít, ha nem lógsz állandóan a mobilodon, és nem hívogatod minden apróság miatt. A telefonbeszélgetések alkalmával tanácsos okosan kicselezni a honvágyról vagy a hiányról szóló mondatokat, kérdéseket is: a táborozás napjaiban mindkettőtöknek az az elsődleges feladata, hogy a gyerek élményeire összpontosítsatok – neki kalandorként, neked támogató, lelkes, kíváncsi szülőként. A honvágy – főleg a kisebbeknél – megszokott érzés, a jó táborvezetők és animátorok pedig eredményesen közreműködnek ennek leküzdésében. Várd meg, amíg a palánta maga keres, ha közlendője akad. Inkább írj neki e-mailt vagy SMS-t: az üzenet legyen pozitív tartalmú! Egy-két mondat arról, hogy otthon minden oké, aztán egy kis patronáló biztatás, hogy gyűjtsön még több tuti emléket a táborban, hiszen azokat fogja majd megosztani az egész családdal, amikor hazaérkezik.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Táborozás – keleti tömb

A kétpólusú világrend megszilárdulásának következménye a keleti és a nyugati tömb. Az egyik pólust a Szovjetunió, a másikat pedig az…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Az igazi meleghozó

Március 21-e több szempontból is jeles nap, szinte mindenki várja. Ekkor kezdődik a csillagászati tavasz az északi féltekén. A nap-éj…

Még több