Angoltanulás robotikával megfűszerezve

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

Létezik olyan nyári tábor, amelyben több szekciót is ki lehet próbálni. A PEOPLE TEAM (PT) kecskeméti táboraiban simán megcsinálhatod azt, hogy egyik héten angolul tanulsz, a következő héten programozol, a harmadik turnusban pedig robotikával foglalkozol. Ahogy Boti is tette.

„Hatszor jártam a PT-ben, kipróbáltam több szekciót is: robotikatábort, angoltábort, informatikatábort és kuktatábort. Ezek közül az angoltanulás volt a leghasznosabb: azóta magabiztosabban beszélek angolul, ami jól jön a mindennapokban. Ezenkívül megtanultam alapszinten programozni, és jól használni egyes szoftvereket. A robotika érdekes volt, és összességében elmondhatom, hogy a tábor miatt igényem lett egy csomó témáról többet tudni.

A táborban nem csak tanultunk. Délutánonként szabad programok, esténként csapatversenyek és bulik voltak. A sportpályákat szabadon lehetett használni, egyszer meccs közben véletlenül fejbe dobtam egy embert labdával.

A tábori szállás normális, tiszta, pont jó. Az épületek is teljesen rendben vannak, jobb nem kell. Egyedül a tábori koszt lehetne változatosabb, de igazából ezzel sincs sok probléma, például a pizza és a gírosz nagyon finom volt.

Nem féltenek a szüleim, amikor táborozni megyek. Tudják, hogy a PT-ben töltött idő nagyszerű.”

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Tök menő

L. élményei: Amikor a nyári táborban voltam, rengeteget tanultam, még akkor is, ha nem mindig vettem észre rögtön. A felnőttek…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Ugyanúgy a csapat része

B. élményei: A PT-ben az volt a legmenőbb, hogy rengeteg különböző téma közül lehetett választani. Ötletek mindenhol akadtak: kívánságtábor, sporttábor,…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Valami fontos történik

G. H. élményei: Tavaly nyáron a PEOPLE TEAM gyerektáborában voltam, és szerintem ez volt életem egyik legjobb nyári táborozása. Vagy…

Még több