A kuktatábor a kedvencem

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Ha diák vagy még, és szeretnél megtanulni sütni-főzni, vagy tisztában vagy az alapokkal, de kipróbálnál új recepteket, és szívesen töltenél egy hetet felhőtlenül, jó társaságban, akkor próbáld ki a kuktatábort! Vanda a PEOPLE TEAM (PT) tematikus táborában járt, és elmondta nekünk, mit tapasztalt.

„Még csak egyszer jártam a PT-ben, de nagyon élveztem. Bár a barátnőim, akik már voltak ott többször is, meséltek róla, de engem például meglepett, hogy milyen nagy a tábor területe, hogy egy átlagos nyári táborhoz hasonlítva mennyivel több szabadságot kapunk úgy, hogy közben sosem unatkozik az ember. A kaja is kellemes csalódást okozott – a pizzát imádtam –, mivel azt hittem, hogy nem lesz valami jó, ezért sokszor fogom használni a büfét, hogy ne legyek éhes. Ennek ellenére ízlett majdnem minden, amit kaptunk, bár a büfét így is sokszor használtam, ugyanis az volt az egyik kedvenc részem.

Már a tábor első napján kiszúrtunk egy fiút, aki elég szimpatikus volt mindegyikünknek (no meg elég helyes). Nem mertünk odamenni hozzá, vagy beszélni vele, ezért csak távolról figyeltük, de azért a nevét nagyon szerettük volna tudni. Valamikor akkortájt megismerkedtünk a táborban egy másik fiúval, és megkértük, hogy kérdezze meg nekünk a srác nevét. Meg is tette, de elmondta a fiúnak, hogy mi kérdezzük, és emiatt nagyon cikin éreztük magunkat. Utólag már inkább csak nevetünk rajta, meg aztán az a srác már biztos nem emlékszik ránk.

Egyik este a szobatársaink már aludtak, vagy aludni akartak, de a legjobb barátnőm és én nem voltunk fáradtak, ezért az ágyamban telefonról elkezdtünk sorozatot nézni. Amit néztünk, csak angolul és angol felirattal volt elérhető, így nem értettünk belőle semmit, de élveztük.”


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Zenét írtak rólam

Bianka lassan kinő a táborozói korból, azonban addig élvezi a PEOPLE TEAM vendégszeretetét, ameddig lehet. A PT-s élményeiről és az…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

A legjobb diákok viccesek

Helga több szekciót is kipróbált. A PEOPLE TEAM nyáritábor-választékából a kuktatáboros szekció a kedvence. A PT-vel kapcsolatban kérdeztük. Miért fontos…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

6… 5… 4…

A 13 éves Dominikkel beszélgettünk a PEOPLE TEAM-táboros tapasztalatairól, illetve arról, mivel nyugtatja meg a szüleit, amikor izgulnak a táborozás…

Még több