Több élmény, kevesebb telefon

Egyebek
PEOPLE TEAM tábor

A mai gyerekek többsége telefonnal indul el táborozni. Ez kétélű fegyver, hiszen egyrészt biztonságérzetet ad, hogy bármikor felvehetik a kapcsolatot a szülőkkel, másrészt viszont a gyakori telefonálás és a kütyüzés ki is zökkenti őket a tábori életből. A PEOPLE TEAM egyik táboroztatójától, Vikitől tudjuk, hogy a PT-ben nem tiltott a mobilhasználat, a sok program miatt azonban nem garantált, hogy mindennap hosszú beszélgetéseket tudnak közbeiktatni a gyerekek – ami egyébként nem is baj, hiszen annak a jele, hogy jól érzik magukat.

Miért fontos a táborozás?

A szülőknek nincs annyi szabadságuk, hogy a nyári szünet alatt végig oda tudjanak figyelni a gyerekeikre. Ráadásul olyan élményeket nyújt, amilyeneket otthon nem tudnánk garantálni. Egyszerre fejleszt és szórakoztat.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Nyugi! Akár naponta többször is hazatelefonálhatsz, de annyira jól fogod érezni magad, hogy a napi egyet is nehezen tudod majd belesűríteni a napodba.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Minden rendben lesz, a gyerkőcre odafigyelnek, lesz mit ennie/innia, új barátokat szerez, és egy csomó pluszholmival tér haza. A gyermek nem lesz elérhetetlen, fel lehet hívni.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Javaslom, hogy minden gyerek hozzon magával egy olyan nyunyókát, ami az otthonára emlékezteti.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Megmondom neki, hogy én sokkal bosszantóbb vagyok nála.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– Sokféle kaja

– Változatos programok

Nyunyóka

– Elegendő alvás

– Jó fej szervezők

– Hazavihető ajándékok

– Kiállítások/bemutatók, amelyeken látni lehet a befektetett munka eredményét

– Szúnyogháló

– Jégkrémek

– Sok-sok víz, illetve kávé.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyebek

Táborozni régen

Most még ugyan tél van, de 5-6 hónap múlva már nyoma sem lesz a hónak és a hidegnek. A gyerekek…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyebek

Majd én megcsinálom!

Az unokatestvérem, Máté, épp Hollandiában van, de nem turistaként. Dolgozik is, tanul is, segít is. Hogy lehet ezt a hármat…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Egyebek

A nagy háború kis hősei

Az I. világháborúra több mint négy évig tartó világégésként emlékezünk, amely a XX. század elején, 1914 és 1918 között zajlott.…

Még több