Két hét alatt színpadra vinni egy előadást? Nagyon is kivitelezhető. A PEOPLE TEAM nyári színházi táborában nem kevesebbre vállalkoztak a fiatal tanárok és 13–17 éves tanítványaik. Lássuk, hogy érezte magát az egyetlen kéthetes PT-s táborban Amanda!
„Színésztáborba mentem, ami azt jelenti, hogy nem sok programon vettünk részt (konkrétan egyiken sem), mert készültünk a darabra. A tanárunk, Bors felhozta azt az ötletet, hogy az írótáborosok írnak egy forgatókönyvet, mi, színészek betanuljuk és eljátsszuk, a médiások pedig felveszik (nekem ez az ötlet nagyon, de nagyon tetszik).
Jó volt megismerni ennyire különböző embereket, akikkel hasonló az érdeklődési körünk. Borsék elmesélték nekem, hogy mikor jött el számukra az a pillanat a tanulmányaik közben, amikor egyszerűen kisétáltak az óráról, meg az egyetemfoglalásról is beszéltek.
Megtanultam, hogy a színészet nagyon kemény munka (persze ezt már korábban is tudtam), és félre kell tennünk a személyes érzéseinket és a problémáinkat, hogy valami jót alkothassunk együtt. Meg azt, hogy nem gond, ha hibázunk. Ha az ember jól leimprózza a hibáját a színpadon, az nem hiba többé, akár lehetőség is lehet. Előfordult velem, hogy elrontottam a szövegem, és lefagytam. Még jó, hogy valaki leimprózta, és kisegített. Az egyik táborozó pedig lámpalázas volt, ezért ketten felmentünk hozzá nyugtatni, végül ügyesen végignyomta az egészet. Ez örömmel töltött el.
Nem igazán volt kellemetlen élményem a táborban, egyedül a kiengedéssel van problémám, de csak mert 16 éves vagyok, szeretek elmászkálni, sétálni, az Auchanba menni. Meg hát a kaja be- és kivitele: befelé menet senki nem nézte, hogy mit viszünk be, vissza a koliba viszont már nem vihettünk be ételt. A reggeli péksütemények meglepően frissek voltak, és változatosak is. Az ebédnél kicsit sokszor volt tészta. A pizza hideg volt, bár ilyen mennyiségben nyilván luxus az is, hogy csak kicsiny késéssel ért ide. A kollégium, ahol aludtunk, viszonylag rendes volt. Örültem, hogy tudtam kérni tartalék ágyneműt. A környéken lévő üres épületek nem voltak csalogatóak, de a tábor területével nincs baj. Napos hatást kelt, viszont van árnyék, fű és beton is.
Jó emlékeim vannak a tábori előadásokról. A harmadikon magamon felejtettem a névtáblám, és sunyin a díszlet mögé, hátra kellett dobnom, ami kicsit kínos volt, de nekem szép emlék. Az utolsó, negyedik előadáson pedig tényleg mindenki kihozta magából a maximumot.
A táborban tapasztaltakat tudom hasznosítani például a Katona József Színház »klubjában«, ahová jelentkeztem. Tavaszra összedobunk egy előadást. Összességében lelkileg erősebb embernek érzem magam, érettebbnek a színházi munkára.”
