Tábor, hátizsák, jókedv

Táborélet
PEOPLE TEAM tábor

Minden, mi szem-szájnak ingere: nincs olyan iskolás, aki a PEOPLE TEAM nyáritábor-kínálatában ne találná meg a neki tetsző szekciót.

Van az úgy, hogy a gyermekünk a barátaival eltöltve képzeli el az ideális nyári vakációt, viszont ahányan vannak, annyi téma érdekli őket. Mégis szerencsés lenne összeterelni őket, optimális esetben pedig a testvérek is csatlakozhatnának. A sokféle igényt egy olyan nyári tábor tudja kielégíteni, amelyben nem egyetlen foglalkozás zajlik, hanem egyszerre akár tucatnyi – csak győzzenek választani a gyerekek. A PEOPLE TEAM (PT) 2022-ben 17 szekciót indít a 7 és 17 év közöttieknek, jelentősen megkönnyítve ezzel a szülők helyzetét.

Elég egy hátizsák és a jókedv

A PEOPLE TEAM Alapítvány 1991 óta táboroztat, és a kezdetben a Balatonon, egyetlen szekcióval (angoltáborral) induló tábor 31 évvel később már 17 tematikával várja az iskolásokat. A három egyhetes turnus a legforróbb napokra esik, július végétől augusztus közepéig elérhető, érdemes tehát bekészíteni a naptejet és a kulacsot – gyakorlatilag ezeket és a váltásruhákat leszámítva mindenről gondoskodik a PT, érkezzenek akár ottalvósként, akár bejárósként a diákok. A lényeg, hogy jól érezzék magukat, a hátteret (az eszközöket, a személyi feltételt, az ételt és adott esetben a szállást) az alapítvány biztosítja.

Másfél tucat tábor egy központban

A Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégium területén a következő szekciók valósulnak meg 2022-ben: angoltábor, programozótábor, robotikatábor, dróntábor, gamertábor, 3D konstruktőrök tábora (újdonság!), brókerek és tőzsdecápák tábora, filmestábor, fotóstábor, írótábor, kézművestábor, színházi tábor (kéthetes), játéktábor, tudóstábor, kuktatábor, sporttábor és tánctábor. A tematikus foglalkozások minden reggel 9 óra körül kezdődnek és várhatóan 13.30-ig tartanak – ha a barátok más-más szekcióban is töltik el ezt a pár órát, délutánonként akkor is együtt lehetnek. Egy szabad percük sem lesz, hiszen elfoglalhatják a sportpályákat, ellátogathatnak a csúszdaparkba, kígyókat vagy kutyákat simogathatnak. Vacsora után következnek a csapatversenyek, de lesznek bemutatók, koncert, karaoke és workshopok is.

A piszkos anyagiak

Habár az inflációs mutatók az egekben vannak, és a PT esetében – sok év árbefagyasztás után – ugyancsak emelkedtek a beszállítói költségek, a táborszervezők jól tudják, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük az iskoláskorúakat nevelő szülőknek a nyári szünet alatt, ezért fejenként mindössze 3-4000 forintot emeltek. Azonban ezt az összeget is meg lehet spórolni, ha többen jelentkeznek együtt, például testvérek, barátok, de ha egy egész osztály jönne, illetve ottalvósként venne részt a táborban, akkor több tízezer forintot is megtakaríthatnak. A támogatási formákról – beleértve a SZÉP-kártyás fizetést is – az alapítvány honlapján, a Támogatás menüpontban lehet olvasni, ide kattintva pedig a regisztrációs lap is elérhető.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Tématáborok

A múlt század klasszikus táborait az utóbbi években, évtizedekben fokozatosan váltották fel a tématáborok. A rendszerváltás után a korábbi úttörőtáborok…
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Táborozás és tudományok

A hétköznapokat szürke jelzővel illetjük. Miért? Mert egyhangúak, unalmasak. Hétfőtől péntekig ugyanazok a monoton napirendi pontok ismétlődnek a gyerekeknél és…

Még több