Supercalifragi… MICSODA?

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

A PT táborai híresek arról, hogy nemcsak a választott szekció szerinti tudásanyaggal gazdagodnak a részt vevő gyerekek, ennek részeként pedig számos érdekességet hallanak az adott témáról, de sok új ismeretséget is kötnek, és nyitottabbá válnak. Reni tavaly járt először a PEOPLE TEAM (PT) nyári angoltáborában, erről nyilatkozott az alábbiakban.

„Meglepett a PT-ben, hogy ennyi gyerek [turnusonként kb. 500 – a szerk.] jól tudta érezni magát. Szokatlan volt ennyire felszabadult környezetben lenni. Biztonságérzetet adott, hogy ismerősökkel érkeztem, így legrosszabb esetben ott voltunk egymásnak, de rengeteg új emberrel ismerkedtünk meg. Nagyon nyitott volt a közösség.

A PT tematikus szekciói közül az angoltáborba jelentkeztem. Nagyon élveztem, és sokat fejlődött az angoltudásom, most bátrabban és jobban beszélek angolul. Kellett a bátorság ahhoz, hogy ki merjek állni a tábor elé szerepelni, angolul történeteket mesélni. Voltak kihívások, amiket – így visszagondolva – inkább tanulságokként éltem meg.

Azt is megtanultam, hogy melyik a leghosszabb szó: a supercalifragilisticexpialidocious. A (magyarul nem beszélő) tanárunk rengeteg játékkal készült a délelőtti foglalkozásokra. Utolsó nap megviccelte a csapatunkat, azt mondta, hogy egy nehéz tesztet kell írnunk, amiről kiderült, hogy csak egy kvíz arról, hogy mi mindent tudtunk meg a csapattársainkról. Én szétizgultam magam, aztán persze megkönnyebbülten nevettem.

Ottalvósként érkeztem a PT-be, egy kétágyas szobában aludtam az egyhetes turnus alatt. A barátnőmmel (szobatársammal) sok mindent megbeszéltünk esténként. A tábor kiváló lehetőséget adott arra, hogy megnyíljunk egymásnak, és szorosabb legyen a barátságunk. Sok minden köt össze minket: például amikor váratlanul megszólalt a tűzriadó, épp telefonáltunk, és mindketten ledobtuk a kezünkből a telefont az ágyra, és mezítláb kirohantunk a folyosóra. Simán vihettük volna a telefonunkat is, hisz épp a kezünkben volt. Utána, mikor már megnyugodtunk, hogy nincs tűz, csomót nevettünk a reakciónkon.

Nagyon aranyosak a tábori segítők, az ún. mókusok. Egyik nap a szobatársam több embernek, köztük Szilvinek is befonta a haját, és fonás közben jókat lehetett beszélgetni. A PT önállóságra nevel, megtanít felszabadultnak lenni, és segít az ismerkedésben. A szüleim is támogatják az ötletet, hogy a következő nyáron is menjek.

Többnyire minden tetszett a PT-ben. Oké, a zuhanyzó nem volt a legjobb állapotban, és örültem volna, ha az angolórák után lett volna valami kézműves elfoglaltságra lehetőség. Illetve gluténmentesen ettem, a frissen sütött gluténmentes pizza finom volt, de a reggeli annyira nem ízlett.

A szekción kívüli programok közül a koncert és a tábortáncok különösen emlékezetesek voltak. A zenére csapatelőadások nagyon tetszettek, kreatív előadások születtek.”

Képes vagy kimondani azt, hogy supercalifragilisticexpialidocious? Akkor gyere gyakorolni a PEOPLE TEAM nyári angoltáborába! 2022-ben három turnusban érhető el a kecskeméti új generációs tábor. Ide kattintva jelentkezhetsz rá.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Csupa pozitívum ez a tábor

A 16 éves Csabi már hat alkalommal választotta a PEOPLE TEAM nyári táborának valamelyik szekcióját. Kikérdeztük. Hat kérdést kapott tőlünk.…
PEOPLE TEAM tábor
Gyerekszem

Viszketés ellen kúszás

Ha kicsit idősebb lesz, akkor sem szakadna el Petra a kedvenc nyári táborától. A PEOPLE TEAM-ről beszélgettünk vele. Hány éves…

Még több