Ha beütjük az interneten a „nyári táborok” kifejezést, 0,55 másodperc alatt közel egymillió találatot dob ki a Google-kereső. Az ember pillanatok alatt elveszik bennük, mint tű a szénakazalban, aztán pár perc szörfözés után már zsong a feje: ottalvós, napközis, külföldi, belföldi, nomád és méregdrága, a programkínálatokról ne is beszéljünk! És szinte mindegyiknél ugyanazokkal a jelzőkkel találkozunk: egyedi, különleges, eredeti, életre szóló, és hasonlóak.
Nincs könnyű helyzetben a szülő és a gyerek: hogyan válasszák ki azt a táborfajtát, amelyikből a legtöbbet profitálhat a csemete, és tutira jól érzi magát?
A gyerekek túlterheltek az iskolában, a rengeteg óra és a még több házi feladat gyakran elveszi az időt attól, ami a legfontosabb ebben az életkorban: az önfeledt játéktól és a felfedezés örömétől. A nyári szünet a töltekezés ideje, ilyenkor lehet felturbózni a srácokat élményekkel és energiával, egy nyári tábor pedig éppen ezeket adja. Legalábbis ezt ígéri mindegyik, de a valóság sokszor más.
Alapvetés kell legyen, hogy a szülő ismerje a gyerekét, és ha az utód utál zenélni, akkor ne küldje fuvolatáborba. Ha ötcsillagos hotelekhez szokott, ne kényszerítse sátortáborba, mert attól nem edződik, hanem csak szenved. De ha már a szállásokról van szó, mindenképpen érdemes a szállás képeit más oldalakon is megtekinteni, és nem csupán arra hagyatkozni, amit az adott tábor hirdetésén vagy honlapján látunk.
Nem tévedhetünk nagyot egy táborral kapcsolatban, ha véleményeket olvasunk róla a neten, és az is szerencsés megoldás, ha körbe kérdezünk az ismeretségi körben, hogy vajon kinek a gyereke járt szuperjó táborban, ahonnan felejthetetlen élményekkel érkezett haza.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni a gyermekünk életkorát sem. A hat-hét éveseknek szóló tábor nem lehet ugyanolyan, mint az idősebbeké. Egy hatévest semmiképpen ne küldjünk nyári szabadegyetemre!
Persze a leghangsúlyosabb mégiscsak az, hogy kik foglalkoznak a táborozókkal. A felnőttek hajlamosak a gyerekeket alárendeltként kezelni – egy jó táborban ez nem fordulhat elő. Az önfeledt és vidám légkör alapja a kölcsönösség és a bizalom, de azt sem árt tudomásul venni, hogy a fiatalok nem mindig a felnőttektől akarnak tanulni, hanem inkább a kortársaiktól.
Sok szülő erőlteti, hogy imádott csemetéje nyelvi táborba menjen, hogy okosodjon, fejlődjön, tudást szívjon magába, miközben a gyerek attól retteg, hogy már megint tanulnia kell. A tapasztalt és gyerekcentrikus táborszervezőknek van erre egy jó megoldásuk: anyanyelvi pedagógust kérnek fel, akivel csak idegen nyelven lehet beszélgetni, játszani, mókázni.
Fontos, hogy ne legyenek túlzsúfoltak a napok, mert akkor nem feltöltődve, hanem halálfáradtan mennek haza a srácok.
Az sem árt, ha megérdeklődjük, valóban adottak-e azok a feltételek, amelyeket a táborszervezők ígértek. Érdemes ezt ellenőrizni, mielőtt befizetnénk a gyereket. Ha egyetlen ló van a lovardában hatvan gyerekre, abból nehezen jön ki mindenki megelégedésére a figyelmetlen vagy gondatlan szervező.
A technikai kütyük és eszközök a mindennapok részei, a táborszervezők évről évre azon vannak, hogy lekössék a gyerekek figyelmét. Egyre több impulzusra van szükségük, ezért a tanároknak és az önkénteseknek elhivatottaknak kell lenniük, hogy megbirkózzanak ezzel a feladattal is. Jó hír, hogy vannak ilyen felnőttek. Kalandra fel!
