Szívmelengető pillanatok

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

M. élményei: Legutóbb már harmadik éve voltam a PEOPLE TEAM gyerektáborában, és életemben összesen hat hetet töltöttem ott. Ez a nyári tábor nekem már olyan volt, mint egy második otthon, mert mindenkit ismertem, és könnyen beilleszkedtem. A nyári táborozás alatt rengeteg barátot szereztem, a mókusokkal is hamar megtaláltam a közös hangot, és mindig volt kivel nevetni vagy beszélgetni.

Az elején a szüleim egy kicsit aggódtak, főleg az első ottalvós tábor miatt, de amikor látták, mennyire jól érzem magam, már nyugodtan elengedtek több hétre is a következő nyáron. Jó volt, hogy a PT-ben van ottalvós tábor és bejárós tábor is, így mindenki azt választhatja, ami neki a legjobb. A programok egész nap lefoglaltak, sosem unatkoztam. Mondjuk, én azt nem tudtam mindig megállapítani kapásból, ki bejárós vagy ottalvós, mert egyáltalán nincs különbség a táborozók között. Ja, de a bejárósoknál néha van hátizsák vagy táska. De az sem mindig. Ők is reggeltől egészen takarodóig a táborban vannak. Szerintem nincs is még egy ilyen tábor, csak napközis táborok.

Rengeteg új dolgot tanultam: légtornázni, zsonglőrködni, táncolni, főzni, íjászkodni, és még azt is, hogyan legyek nyitottabb mások felé. Sok hasznos ötletek jöttek szembe, amiket az életben is tudok használni. Teljesen beleszerettem a zsonglőrködésbe és a cirkuszba.

Nagyon sok vicces élményem volt, például amikor dominóként dőltünk le egy létráról, vagy amikor sminkes játékot játszottunk. Ezeken rengeteget nevettünk, és még jobban összekovácsolódtunk. De voltak szívmelengető pillanatok is, amikor a barátaim mellettem álltak egy nehéz időszakban. Szerelmi bánat persze, de erről nem beszélek senkinek azóta.

A PEOPLE TEAM nyári tábora minden eddigi tábort felülmúlt. Bár néha meleg volt a szoba vagy kevés volt az ülőhely, amikor összevissza a tolongtunk a jégkrémekért vagy a legfinomabb falatokért, de hát ez hülyeség volt, mindig kiderült utólag, mert nyilván jutott mindenkinek még több is, mint amennyit meg tudott enni. A tolongás kellemetlensége eltörpül az élmények mellett. Csak azt sajnálom, hogy mindig túl gyorsan véget ér a tábor.

Lejegyezte: Kemenczei Mona


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

A PT egy biztos pont

L. A. élményei: A PT táborban már kétszer voltam, és mindkét alkalom szuper volt. Először fotóstáborba mentem, kicsit féltem, mert…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Tök menő

L. élményei: Amikor a nyári táborban voltam, rengeteget tanultam, még akkor is, ha nem mindig vettem észre rögtön. A felnőttek…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Ugyanúgy a csapat része

B. élményei: A PT-ben az volt a legmenőbb, hogy rengeteg különböző téma közül lehetett választani. Ötletek mindenhol akadtak: kívánságtábor, sporttábor,…

Még több