Az eltűnt dolgok esete – A legjobb tábori történetek, 2. rész

Táborélet
PEOPLE TEAM tábor

Bálint már nem is emlékezett pontosan, hogy mivel kezdődött. Először talán a zoknijai tünedeztek el szép sorban. Nem volt annyira feltűnő, otthon sem szokta megszámolni őket, valahogy őt ez nem izgatja. Az anyukáját sokkal jobban, aki soha nem érti, hogy hogyan lehetséges, hogy Bálintnak hétről hétre fogynak a zoknijai. Mindig vett újakat, valamit mégiscsak kell a fiának viselnie.

A táborban viszont nem volt utánpótlás. Amiatt, mert a történetnek írásos nyoma marad, mondhatnánk, hogy Bálintnak eszébe sem jutott felvenni a szennyes zoknijait, amikor nem talált tisztát, de ez nem volna igaz. Egy napon azonban már koszos sem maradt. Akkor kezdődött a nehezebb helyzet, mert a többi ruhadarabnak is kezdett lába kelni.

Bálint kellemetlenül érezte magát, de csak addig, amíg ki nem derült, hogy a szobatársának, Ivánnak sincs már egy darab zoknija és pólója sem. Akkor pedig elkezdődött a nyomozás. Ami különböző eredményekhez vezetett. Bár nem volt minden megszerzett információ releváns a nyomozás szempontjából, de érdekesnek – a maga nemében – mindegyik érdekes volt.

1. Egy Zita nevű lánynak nagyon megtetszett egy Ákos nevű fiú.

2. A büfében holnaptól újra lesz csípős leves.

3. A mosodában egészen biztosan nincsenek elveszett zoknik sem párban, sem pár nélkül.

4. Egy Ákos nevű fiúnak nagyon megtetszett egy Zita nevű lány.

5. Iván egyszer arra ért vissza a szobába, hogy az ajtó nyitva, pedig ők becsukták. Erre korábban nem emlékezett egyikük sem.

6. Egy egész emeletnyi fiú hiányolja pár ruhaneműjét, csak eddig azt hitték, ők szórták el valahova.

7. Egy egész csapatnyi lány néz kaján mosollyal rájuk, miközben nyomoznak.

8. Ákos és Zita összejöttek.

A nyomozás egy délután át tartott, végül sikerrel zárult. A gyanúsnak ítélt lányok némi vízibombázás hatására megtörtek, és bevallották, hogy közük van a ruhaneműk eltűnéséhez. Némi kergetőzés és fröcskölés hatására pedig hajlandók voltak egy hideg-meleg játék során elvezetni a fiúkat a rejtekhelyhez is. És míg a lányokat a vízi csata, addig a fiúkat a fagyasztóból előkerülő, keményre fagyott ruháik hűtötték le aznap.

A tanulság: ha a táborban nem találtok valamit, érdemes olyan helyen is keresnetek, ahol soha nem gondolnátok. Például a fagyasztóban.

Lejegyezte: L. Molnár Edit


Kapcsolódó

Még több