Kevés területen lehet életbevágóbb a gyerekeink szemléletét jó irányba formálni, mint a Földről való gondolkodás és gondoskodás. A klímaváltozás olyan szakaszba ért, amikor már nem várhat a cselekvés. Akiknek az életében döntő fordulatot vehet a krízis: a mostani gyerkőcök. Az pedig rajtunk múlik, hogy két-három évtized múlva klímamenekültként kell majd élhetőbb helyet keresniük maguknak a Földön, vagy lesz esélyük az élhető életre ott, ahol élni szeretnének.
Mikortól?
Nagy kérdés, hogy mikortól lehet a srácokban tudatosítani a környezete iránti felelősséget. A válasz egyszerű: a kezdet kezdetétől. Mint minden „felnőttesnek” tűnő kérdéskör, valójában ez is ugyanúgy érinti és érdekli az egészen kicsiket, a nagyobbakat és a legnagyobbakat is, a koruknak megfelelő szinten. Ráadásul kevés hálásabb téma adódhat a világgal való ismerkedéshez, mint az állatok, a növények, a körülöttünk „élő” tárgyak és a mindennapi tevékenységek. Nincs olyan gyerek, aki ne fordulna teljes lelkesedéssel a természeti jelenségek felé; aki ne szeretné nyáron a pancsolást, télen a havat – már ha ez utóbbiban egyáltalán része lehet a mai legfiatalabb korosztálynak.
Kevés szöveg, hiteles cselekvés
Bármilyen tárgyban szeretnénk „nevelni” csemetéinket, kudarcra vagyunk ítélve, ha az iránymutatást papolásként, okos magyarázatok sorozataként vagy programszerű demonstrációként képzeljük el. (Jó példa erre a szexualitással kapcsolatos „kényes kérdések” ügye, amit a mai napig sokan úgy képzelnek, hogy majd eljön a „nagy beszélgetés” pillanata, amikor is felvilágosítjuk a kiskamaszt. Ez a beidegződés rossz – a gyerek úgyis a legváratlanabb pillanatban lep majd meg a kérdéseivel, s főképp nem kiskamasz korában, hanem sokkal előbb.)
Szerencsére ennél jóval kevésbé „kínos” a klímaváltozás témája, viszont annál égetőbb és annál hálásabb szülői szempontból. Száz „kiselőadás” helyett többet ér egyetlen olyan tett, ami egyértelműen belőlünk fakad, komolyan vesszük, és személyes működésünk része. Ha a szemetet természetesen nem dobjuk el sehol, hanem megkeressük a következő utcai szemetest, sőt, a társasház lépcsőházában is vesszük a fáradságot, és lehajolunk a mások elszórta csokipapírért, azzal egyfajta magatartásmódot kódolunk a gyerekbe. Ha télen nem csinálunk huszonöt fokot a lakásban, ámde felveszünk egy melegebb pulóvert, mert nem is egészséges a túlfűtött lakás, és egyébként is takarékoskodunk az energiával, akkor mindez az utódoknak is magától értetődő lesz. Ha nem ülünk autóba csak a kényelem kedvéért, hanem a tömegközlekedést használjuk, az nemcsak ideális életformához szoktatja a gyereket, de sokkal izgalmasabb móka is számára, mint folyton egy járgány hátsó üléséből kifelé bámulni.
Vagyis: a szavak semmit nem érnek, minden a tetteken múlik – ha azok csakugyan belső meggyőződésből fakadnak.
Hogyan és hol?
A természet és környezet védelmére minden pillanatban edzhetjük a kicsiket és a nagyokat is.
A kisebbeknél örök téma és programlehetőség az állatok és a növények védelme – a madáretetéstől a természetjáráson és kertészkedésen át a falevélgyűjtésig; a környezeti jelenségek megfigyelése és megörökítése különféle vizuális technikákkal; a közös séta a szelektív hulladékgyűjtőhöz, ahol ők dobhatják a konténerbe a nyakunkban ülve a műanyag palackokat; az, hogy vászonszatyrot varrunk a vásárláshoz, és nem műanyag zacskót kérünk a pénztárnál, vagy az erkély balkonládájába együtt ültetünk szamócát.
A nagyobbaknál, különösen a kamaszoknál nincs ideálisabb a civil öntudat kialakításához, mint a környezetvédelem. Ha szót emelünk a lakóhelyünkön az építkezés miatt kivágandó fák érdekében, vigyük a gyerekeket is magunkkal; ha az iskolában van olyan szülő, aki természetvédelemmel kapcsolatos munkakörben dolgozik, hívjuk meg kötetlen beszélgetésre, ahogy meginvitálhatjuk a nagyvállalat vezetőjét is, aki talán az ellenkező oldalt képviseli. A vásárlási szokások kritikus terület a tizenéveseknél – néhány ötlet vagy jópofa videó a pólók, blúzok, tornacipők átalakításához, „feltuningolásához” meggyőzheti, hogy nem kell mindenből újat venni egy év után.
Majd az iskola?
Gondolhatnánk, hogy mindez legalább annyira az iskola feladata is. Ne áltassuk magunkat: Magyarországon még nagyon kevés suliban vált a szemlélet és az oktatás részévé a környezettudatosság. Míg Nyugat-Európában és a tengerentúlon természetes a projektalapú tanítás, ahol gyakorlatilag bármilyen témakörnek – tudomány, művészet, sport – szerves eleme a klímavédelem, addig nálunk alig-alig kerül szóba az iskolai órákon a kérdéskör, nemhogy tevékenységeket szerveznének rá. Más országokban már a hatévesek is élvezettel vesznek részt nemcsak a recyclingórákon, de az upcyclingban is, ami kreatív újrahasznosítást jelent, nálunk pedig még a szelektív szemétgyűjtés sincs megoldva az oktatási intézményekben.
Mivel a közösségi élmény meghatározó jelentőségű a klímakérdésekben – hiszen válságos helyzetünk épp mint közös ügy kaphat hangsúlyt –, az iskola lemaradását pótolhatjuk tematikus nyári táborokban is, amelyek minden korosztálynak elérhetők. Itt maga a környezet is hozzásegít egy újfajta gondolkodás elsajátításához, de a színes tevékenységek és a közös beszélgetések bepöccinthetik azt a bizonyos belső motort a jövő nemzedékének képviselőiben, amely nem bocsát ki semmilyen káros anyagot, ellenben egy életen át hajtja majd őket, hogy aktívan tegyenek lakóhelyükért, a Földért.
