Luca a nyakamba ugrott, amikor elmondtuk neki, hogy idén mehet a kuktatáborba. Olyan sokat segít nekem itthon, amikor sütök-főzök. A palacsintát már művészi módon nem égeti oda, és egyre ügyesebben dobálja fel. Idén talán nem kell újrafesteni a konyhának azt a részét.
Emlékszem, mikor harmadikos volt, és a mértékegységeket tanulták. Muffint szeretett volna sütni. Én az öccsét öltöztettem, amíg ő bekeverte a masszát. Beöntöttük a formákba, ki is sütöttük. Nagyon szép muffinok születtek belőle. Amikor megkóstoltuk, szinte összeragadt a szánk. Ránéztem Lucára, aztán a muffinra. Megkérdeztem tőle, mennyi cukrot tett bele. Elgondolkozott, majd a homlokára csapott. Aztán persze nagyot nevettünk az egészen, de a muffint már nem tudtuk megmenteni.
Mindenesetre azóta egész jól mennek neki az átváltások. Még egy kis táblát is csináltunk, hogy ne felejtse el.
A tábor előtti napon nekiálltunk összepakolni a bőröndöt. Luca boldogan jött segíteni. Büszke voltam rá nagyon. Kisasszony módjára válogatta a ruháit. Minden szettet gondosan megtervezett. Bepakolta az itthoni kötényét és a kedvenc fakanalát is. Az összes barátnőjének megírta, hogy egy hétig ne is keressék, mert kütyümentes kuktatáborba megy Kecskemétre. A lányokat megette a sárga irigység, és megígértették Lucával, hogy jövőre szól nekik is, hadd mehessenek a PEOPLE TEAM táborába.
Pakolás közben észrevettem egy kis ráncot Luca homlokán.
– Valami baj van? – kérdeztem tőle óvatosan.
Luca hőn szeretett kisfarkasát tartotta a kezében, amit egész kicsi korában kapott. Soha nem ment még nélküle sehova.
– Csak a kisfarkason gondolkozok – válaszolta félszegen.
– Elviszed magaddal, nem?
– Nem tudom, Anya. Olyan nagy vagyok már. Biztos ciki lenne, ha velem jönne. Szerintem inkább itthon kellene hagynom. Egy ötödikes már nem alszik plüssökkel.
– Attól, hogy a táskádba teszed, még nem veszi észre senki – próbáltam segíteni neki.
– Azt nem viselném el, hogy egy hétig egy sötét bőröndben feküdjön. Akkor inkább maradjon itthon. Igen. Ez lesz a legjobb megoldás. Itthon hagyom! – felelte határozottan.
– Rendben, ahogy gondolod.
A bőröndöt bepakoltuk, és megbeszéltünk néhány fontos dolgot a táborral kapcsolatban. A délután többi részét sétával és fagyizással töltöttük.
Másnap reggel korán keltünk, mert messze volt Kecskemét. Luca felöltözött, megreggelizett, és már készen is állt a nagy kalandra.
A kocsiban ültünk mind a hárman, amikor Luca felkiáltott:
– Állj! Várj egy kicsit, Apa!
Kiszállt a kocsiból, és visszaszaladt a házba. Halvány mosollyal az arcomon nyugtáztam, amikor visszaült a kocsiba a kisfarkassal a kezében.
Kovács Dalma
