Fogócskázva tudást szerezni

Táborélet
PEOPLE TEAM tábor

A nyári táborok szinte mindegyike speciális tematikát kínál. Az angoltól a számítástechnikán át a 3D nyomtatásig rengeteg szakfoglalkozáson vehetnek részt a gyerekek. De hogyan és hol?

Parkba

Sokan első hallásra azt gondolják, hogy ezek a kurzusok úgy működnek, mint az iskola. A gyerekek ülnek a tanteremben, a szünetben pedig kiözönlenek az udvarra. Nem kérdés, hogy egy nyári táborban a táborozók a lehető legkevesebb időt akarják zárt helyen tölteni. Tapasztalat, hogy a szabadban tartott órák sokkal hatékonyabbak is.

Bázison

A PEOPLE TEAM (röviden PT) táboraiban minden témacsoport a tantermen kívül tartja az órák jó részét. Természetesen minden csoportnak rendelkezésére áll tanterem, hiszen az eszközöket, az elektronikát, a könyveket és egyéb, a tanításhoz szükséges felszerelést valahol tárolni kell. Ezen kívül minden tanulócsoportot összekovácsol, ha van egy bázis, ahol kirakhatják például a csoportmunka eredményét. A turnus végére a tantermek falai megtelnek plakátokkal, rajzokkal és jegyzetekkel.

Englishman on a tree

Az angolosok rendszeresen szervezik az udvarra a foglalkozásaikat, egy-egy füzettel az ölükben, néha az alacsony, deréknyi fűzfaágakon csücsülve. A tudóstábor kísérleteihez sokszor jobban megfelel egy kerti pavilon – kevesebbet kell takarítani. A színdarab szövegét egy árnyas fa alatt fekve lehet a leggyorsabban megtanulni. Ha elkészültek a drónok, és a robotok, legjobb a focipályán kipróbálni őket. A kuktatáborosok sem csak a hagymaszagú konyhában sürögnek. Főznek bográcsban és a szabadban berendezett látványkonyhában is. Még a 3D nyomtatót se nagyon nehéz kitelepíteni a kertbe vagy a Hangárba, csak elszántság és egy kis kreativitás kell hozzá.

Urbánus kalandok

A tantermen kívüli oktatáshoz azonban nem csak a tábor területe adhat helyszínt. Tudósaink állatkertbe, a planetáriumba és igazi régészeti ásatásra is ellátogatnak. A fotósok rengeteget felvételt készítenek a városban – előre egyeztetett szempontok alapján. A médiások filmjeinek jó részét külső helyszíneken veszik fel. A sportosok rendszeresen járnak uszodába, a színészek betekinthetnek akár a helyi színház kulisszái mögé is.

Kapcsolódó

Még több

Menü