A tábor, amely soha nem okoz csalódást

Egyebek
PEOPLE TEAM tábor

Elfogtunk egy levelet, egész pontosan egy beszámolót a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborairól. Hogyan érezte magát egy középiskolás, és melyik volt a kedvenc szekciója a tematikus táborok közül?

„2019 nyara kissé másmilyennek ígérkezett, mint az eddigiek. Idén is el fogok tölteni egy hetet július végén a PEOPLE TEAM sporttáborában. Ebben önmagában semmi újdonság nincs, hiszen ez így működik már évek óta. Az elmúlt hat év során többet is kipróbáltam a PEOPLE TEAM táborai közül, ugyanis rengeteg témában szerveznek szekciókat. A programozást is nagyon élveztem az informatikatáborban, azonban a sport volt az igazi kedvencem, ezért döntöttem mellette ebben az évben is.

Mint már említettem, a már nyári rutinná váló táborozás ígérete 2019-ben nem tudott felhőtlen örömet okozni. Néhány héttel tábor előtt ugyanis egyre erőteljesebben tudatosult bennem, hogy hosszú idő után ismét gyakorlatilag egyedül érkezek a táborba. A korábbi években szerzett barátok egy része idén nem ért rá, a többiek pedig már táboroztatók lesznek idén. Hiába jöttem korábban már többször is ismerősök nélkül, most először aggodalmat váltott ki belőlem. Mintha elfelejtettem volna, milyen új emberekkel összeismerkedni. Közel 17 évesen a táborozók nagyon nagy részénél idősebb voltam, így attól is féltem, hogy nem találom meg a saját korosztályomat. Az érkezés napján a hosszú utazás miatt bevett gyógyszer álmosító mellékhatása is rányomta a bélyegét a hangulatomra. Ekkor még nem is sejtettem, hogy egy nap múlva ilyenkor már esküdözni fogok magamban, hogy sosem élveztem még ennyire a tábort.

Az ismerkedéskor finoman szólva sem én voltam a kezdeményező fél, egyedül ültem egy padnál, amikor mellém települt két, hozzám hasonló korú lány. A beszélgetés is meglehetősen egyoldalú volt egy darabig, de nagy nehezen elérkeztünk abba a szakaszába is, amikor már nem csak félmondatokkal válaszoltam, illetve én is megtudakoltam néhány részletet táborozótársaimról. A pingpongasztalhoz már együtt mentünk, ahol összeismerkedtünk azzal a néhány sráccal, akik teljessé tették a társaságot. Még aznap este átköltöztem hozzájuk a szobaosztásnál választott szobámból, ahol teljesen egyedül lettem volna. A tábor hátralevő hat napját az újdonsült barátaimmal töltöttem. A délelőtti foglalkozásokról a sporttanárokat már jól ismertem, mivel a korábbi években még együtt fociztunk táborozóként. Néhány táboroztató ismerősömmel azonban nem találkoztam minden délelőtt, viszont amikor idejük engedte, például őrségben ültek, velük is tudtam beszélgetni, így összességében a régi barátokat sem kellett nélkülöznöm ebben az egy hétben.

Utólag kétség nem férhet hozzá, semmiben nem maradtak el az ebben az évben szerzett élmények a korábbiaktól. Ma ugyanolyan jókedvvel gondolok vissza a 2019-es táborra, mint a többire. Az ekkor szerzett barátokkal azóta még két, PEOPLE TEAM-ben töltött hetet tudhatunk magunk mögött. Akármennyire is ellenérzéseim voltak néhány héttel a tábor előtt, most már tudom, hogy a PEOPLE TEAM soha nem okoz csalódást!”

HM

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Táborozás – keleti tömb

A kétpólusú világrend megszilárdulásának következménye a keleti és a nyugati tömb. Az egyik pólust a Szovjetunió, a másikat pedig az…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Az igazi meleghozó

Március 21-e több szempontból is jeles nap, szinte mindenki várja. Ekkor kezdődik a csillagászati tavasz az északi féltekén. A nap-éj…

Még több