Szabadság, szeretem – elengedés a nyári táborokba

Egyebek
PEOPLE TEAM tábor

Amelyik szülő maga is táborozott, könnyebb szívvel engedi el csemetéjét a nyári szünetben.

Elkezdődött a nyári vakáció, a szülők pedig mindent bevetnek, hogy koordinálják a hétköznapokat. Így sem általános az, hogy a június közepétől augusztus utolsó napjáig terjedő időszakban végig egymás mellett vannak a szülők és gyermekeik, sőt: idén nyáron a szünet 11 hetéből átlagosan hatot töltenek otthon, szervezett program nélkül, legalábbis ez derül ki a Yettel és az Explora közös, reprezentatív, 2022. májusi kutatásából, amelyet 5–11 éves gyerekek szüleinek a körében végeztek.

Várnak a nagyszülők és a táborok

A felmérésből kiderült, hogy a magyar családok többsége (77%-a) tervez közös nyaralást, a nagyszülőknél pedig a megkérdezettek gyerekeinek több mint a fele (58%-a) tölt hosszabb időt. Majdnem ilyen népszerűek a táborok is: a napközis táborok nyújtotta lehetőséggel a szülők 48%-a él, ottalvós táborba azonban csupán a kérdezett korosztály 15%-át íratják be. Utóbbiba az idősebb gyerekekkel jelentkeznek nagyobb hajlandósággal, de az említett alacsony aránnyal összefüggésben lehet az is, hogy a szülők mennyire engedékenyek azzal kapcsolatban, hogy a gyerekük egyedül otthon maradjon, vagy kísérő nélkül hagyja el a lakást: a kutatás alapján az 5–7 éves gyerekek közül csak minden nyolcadiknak engedik meg a szülei azt, hogy rövidebb időre elmenjen egyedül otthonról, míg a 8–9 évesek felének és a 10–11 évesek háromnegyedének engedik meg ugyanezt. Érdekes módon a megkérdezett szülők gyerekként nagyobb szabadságot kaptak régen, a generációs minta viszont öröklődik: akit régen elengedtek a szülei, az most a gyermekével kapcsolatban is engedékenyebb e téren. Úgy tűnik, hogy nagyobb szabadságot adnak a gyerekeknek, ha valamin el tudják érni egymást – minél idősebb egy gyermek, annál valószínűbb, hogy rendelkezik okoseszközzel.

A sporttáborokon túl

A táborokban részt vevő gyerekek körében a sport-, illetve az edzőtáborok a legnépszerűbbek (37%), ezeket követik a kaland- és élménytáborok (29%), majd az alkotó, kreatív tematikájú táborok (24%). Azok a szekciók, amelyek a digitális tudáshoz kapcsolódnak, egyelőre kevésbé népszerűek Magyarországon (7%). Pedig az idei nyáritábor-kínálatban egészen különleges témák is megtalálhatók: a résztvevők megtanulhatnak programozni, weboldalt készíteni, robotot vagy drónt építeni, profibb gamerekké vagy youtuberekké válhatnak, szóval a lehetőségek száma jelentősen megnövekedett az elmúlt évtizedekben, ezek akár már az általános iskolások számára is elérhető események.

Hol?

Az 1991 óta táboroztató PEOPLE TEAM (PT) egyetlen helyszínen valósít meg 17-féle tábort. A nagy múltú alapítvány folyamatosan alakít a választékán, amelyben megtalálhatóak digitális, művészeti, sportos, gasztronómiai és gazdasági témák is. A legtöbb szekcióba 7 és 17 év közötti gyerekeket várnak, a júliusi és augusztusi turnusok azonban annyira népszerűek, hogy már több szekcióra is kiakasztották a MEGTELT táblát (ilyen a gamertábor, a dróntábor és a kuktatábor is), és már egyik turnusra sem lehet ottalvósként jelentkezni, kizárólag bejárósként. A PT-ben nem tiltott a kütyühasználat, de a szervezők úgy látják, nincs is erre szükség, mivel rengeteg programmal készülnek: a reggeltől kora délutánig tartó tematikus foglalkozások után a gyerekek csúszdaparkba mehetnek, kígyókat és kutyákat simogathatnak, különleges sportágakat próbálhatnak ki, tűzshow-n és koncerten vehetnek részt, így a rengeteg élmény és a turnusonként mintegy 500 résztvevő hatására sokan órákra elfelejtik az okoseszközök használatát, és mindössze az élménybeszámolók és néhány fotó elküldésének erejéig használják a telefonjaikat. A PT alapelve, hogy náluk mindent szabad, ami nem sérti mások jóllétét, és ezt a gyerekek értékelik is. Nem csoda, hogy szívesen visszajárnak a kecskeméti táborokba, és érettségi után többen animátorként térnek vissza, csak hogy ismét részesüljenek a PT-életérzésből. Rengeteg fotó és videó található az alapítvány honlapján, ezek alapján könnyebb elképzelni a PEOPLE TEAM-ben uralkodó hangulatot, a legjobbtaborok.hu oldalon olvasható cikkek gyerekszemmel is bemutatják a nyári tábort, ide kattintva pedig megnyílik a regisztrációs felület.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Táborozás – keleti tömb

A kétpólusú világrend megszilárdulásának következménye a keleti és a nyugati tömb. Az egyik pólust a Szovjetunió, a másikat pedig az…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Az igazi meleghozó

Március 21-e több szempontból is jeles nap, szinte mindenki várja. Ekkor kezdődik a csillagászati tavasz az északi féltekén. A nap-éj…

Még több