Pénz és tábor

Egyebek
PEOPLE TEAM tábor

Ma már akár a kisiskolásoknak is lehetnek „pénzügyei”, hiszen sok családban már a legkisebbek is zsebpénzt kapnak. A költőpénz felelős beosztása különösen fontos a nyári táborokban.

Gyerekek a fogyasztói társadalomban

A legkisebbeknél is fontos a pénzügyi tudatosságra nevelés. Érdemes bevásárláskor példákkal szemléltetni, hogy egy összegért mennyit lehet vásárolni élelmiszerekből, mennyi ruha, játék vagy mozijegy jön ki belőle. Sokan gyűjtenek meghatározott célokra, de a nagyobbak már az iskolai menza vagy az osztálykirándulás befizetését is önállóan intézik. 14 éves kortól a legtöbb bankban bankszámlát is lehet nyitni, és jár hozzá a bankkártya is.

Pénzügyi ismeretek

A PEOPLE TEAM nagy hangsúlyt fektet a gazdasági tudatosságra: a középiskolás korosztály számára pénzügyi tábort indítanak. A szekció főbb témái: gazdasági és matematikai alapismeretek, értékpapír-kereskedés, világválságok, startupok, vállalkozások és tőzsde. A táboroztatók célja, hogy a tizenévesek megismerkedjenek a gazdaságtan alapjaival, a vállalkozások működésével és a saját szerepükkel – akár az állam költségvetéstételei között mazsolázva. A résztvevők a turnus végére tehát pontosan tudni fogják, mire költenek, amikor szeptemberben megveszik a sulibüfében azt a doboz üdítőt, aminek a kiválasztása akkor már nagyon is egy tudatos döntés lesz.

Tábor és zsebpénz

A szülőknek mindig fogós kérdés, hogy a nyári táborokba mennyi zsebpénzzel engedjék el a csemetéjüket, és főleg, hogy hogyan fogják ezt az összeget kezelni. A legtöbb táborozás díjában benne van a programok költsége is, de a fagyizás vagy a csúszdázás a strandon nincsen. Sok tábor nem fordít különösebb figyelmet arra, hogyan kezelik a gyerekek a zsebpénzüket, hol tartják, mire költik, és ha a pénz elveszik vagy idő előtt elfogy, a táborszervezők nem vállalják a felelősséget.

Saját számla

A PEOPLE TEAM kecskeméti táboraiban rendkívül hatékony rendszert fejlesztettek ki arra, hogy a gyerekek tudatosan kezeljék a pénzüket. A tábori büfében minden gyereknek számlája van, amelyre érdemes elhelyezni az összes zsebpénzt. A gyerekek vonalkódos, fényképes, személyre szóló kártyát kapnak, amely segítségével azonosítják őket a büfében. Nem fordulhat elő az, hogy valaki idegen kártyával vásárol. Természetesen nem kötelező a teljes összeget elkölteni: ami a turnus végén marad, azt a gyerekek visszakapják.

Napi limit

A nagyobbak már önállóan tudják kezelni a számlájukat, de a kisebbeknél azért előfordul, hogy nem ismerik a pénz értékét. Sok esetben már két nap alatt elfogy az egész hétre szánt zsebpénz. Ennek elkerülése érdekében a rendszer alkalmas arra is, hogy napi limitet állítson be, így a gyerekek biztosan nem lépik túl a lehetőségeiket. A táborozók vásárlás után blokkot kapnak, amelyen nemcsak a vásárolt tételek szerepelnek, hanem az is, mennyi pénz maradt a számlán. Ha a szülők kérik, e-mailben – akár napi rendszerességgel – tájékozódhatnak a táborozó költéseiről. Nem csupán a tábori büfében lehet a feltöltött zsebpénzzel gazdálkodni. A számláról bármikor felvehető készpénz is, ha a tábor helyszínén kívül szeretnének a gyerekek vásárolni.

Játék a pénzzel

A táborban is fontos szerepet játszik a pénz. Csakhogy itt nem forintról, dollárról vagy euróról van szól, hanem takáról, amely a PEOPLE TEAM-táborok saját játékpénze. A „Koboldok városa” játék egy hatalmas kaszinó, ebben minden gyerek kap egy kezdőtőkét, amelyet megforgathat. Befektetheti, de el is játszhatja. A Koboldok városában tőzsde is működik, amelyben a taka árfolyama folyamatosan változik. Egy-egy csapat akár meg is duplázhatja a vagyonát egy este alatt. Az alkalmi brókerek és tőzsdecápák minden csapatból árgus szemekkel figyelik a játék alakulását és ezzel együtt az árfolyam változását is.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Hé, még alszom!

Már több mint egy hónapja elkezdődött az iskola, de reggel még mindig úgy érzed, hogy legalább három takaró és még…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Gyermekkori barátságok

Az iskoláskorú gyerekek testvéreik és szüleik helyett egyre több időt töltenek a barátaikkal. Ez az idő a kamaszkor során kiugróan…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Hogyan barátkoznak a gyerekek?

„Engem senki sem szeret.” „Nem fognak engedni játszani!” Hallottunk már ilyen kijelentéseket, és tudjuk, a kisgyermeknek fáj, ha nincs barátja.…

Még több