Hogyan mutatnád be magadat, illetve azt, hogy hogyan kerültél a PEOPLE TEAM színházi táborába?
A nevem Némedi Imre Emerencia Miklós Emese. Az Imre Édesapám miatt van benne az igazolványomban, mikor kereszteltek, nem volt elfogadott az Emese név, pogánynak mondták, így lettem Emerencia, a pislogó babám után (volt szempillája, ez nagy különlegességnek számított akkoriban). A Miklóst bérmálkozáskor ragasztotta rám a püspök; a Margitot ajánlotta, de előttem már négyen választották. A nevemből kettő férfi, ez kihat a viselkedésemre: sokat nevetek. Szabadkán születtem 1998. szeptember 14-én. Mikor Édesanyám szirénázáskor tolta a babakocsit, Apának arról beszélt, hogy mit tanít majd holnap matematikából. Ez szintén hatott rám: komolyan állok a dolgokhoz. Kislányként orvos szerettem volna lenni, majd balett-táncos, végül pedig takarítónő – a Hamupipőke miatt, ugyanis Hamupipőke, mikor felmos, kilöttyentheti a vizet a vödörből, és senki nem szól rá! Ezt tartottam akkoriban a legnagyobb szabadságnak.
Magyar szakon végeztem az ELTE-n, és színháztudományt tanultam mellette. A tanáraim mindig megleptek: elmondták, hogy bármiből lehet színház. Én egy szabadkai lány vagyok, aki felköltözött Budapestre, egy új közegbe, szentül hittem, hogy a rántottát fél óráig kell sütni. Aztán onnan elköltöztem Marosvásárhelyre, szintén egy új közegbe. Most ott tanulok színházrendezést és drámaírást, és rájöttem, hogy a rántottát nem is szeretem. Már tükörtojást készítek. Foglalkozássorozatot vezettem, és gyerekeket tanítottam. Imádtam! Kritikákat írtam az egyetem alatt, és gyerekkorom óta játszom színpadon. Ezek közül csak az egyiket imádtam.
Nagyon szeretek új helyeket, embereket megismerni, egy közösség részévé válni. Ez is lenne a cél. Egy táborban közösséget alkotni, kérdezni egymástól, és válaszolni. Együtt gondolkodni. Gondolkodjunk együtt!
A legtutibb színházi élményed? Színházi emberként és nézőként is…
A legjobb színházi élményem – mint résztvevő – a Káva közösségi színházi projektjében volt. Három hónap alatt készített tizennégy vadidegen ember egy előadást. Barátok lettünk közben. Megépítettünk közösen egy otthont a Kávában, így stílusosan Házam, hazám lett az előadás címe. Ennél jobb élményem, azt hiszem, sosem volt színházban.
Melyik a legkorábbi emléked gyerekkorodból?
A repülés. Három-, legfeljebb négyéves lehettem. Tél volt, és befagyott a nagymamám háza előtti vödörben lévő víz. Egy műanyag vödörbe csöpögött a csatornájából, oda gyűjtötte, mondván, azt szeretik a virágok bent a házban, a jeges vizet, ami az égből jön. Szóval befagyott, és én ráálltam. Azonnal beszakadt a jég, derékig álltam a fagyos vízben, rajtam öt réteg ruha. Hát, elvégre tél volt. A beszakadás pillanatában nyitottam a szám az ijedségtől, de az üvöltés elmaradt. Apukám abban a pillanatban egy szépen ívelt mozdulattal kikapott. Kiröpített, mondhatni. Csak a vizes csizmám orrára emlékszem, ahogy lendül a levegőben.
Felnőttnek gondolod magad?
Most? Még nem. De néha muszáj, legalább egy kicsit.
Hogy kerültél a PEOPLE TEAM-be?
Csernai Mihályon keresztül. Ő az osztálytársam a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró szakán. Jól kijövünk, néha egészen jók a viccei. Ritkán, de akkor nagyon!
Mióta foglalkozol színházcsinálással?
Gyerekként kezdtem, négyévesen elvittek a szüleim egy csodálatos tanárnőhöz. Aztán sokáig pódiumművészettel foglalkoztam. Azóta megpróbálok mindent kipróbálni a színházban. De a fényezés, az sajnos még nem jött össze.
Kik hatottak rád leginkább?
Szentimentális lesz: a barátaim. Gyerekkoromtól kezdve együtt csinálunk valamit, amiből aztán kvázi színház lesz. Megtalálom az embereket, akikkel együtt tudunk gondolkodni. A barátaim lesznek, és hatnak rám.
Kitől illetődnél meg legjobban, ha taxiban ülnél, és ez a személy egyszer csak feltépné az ajtót, és megkérne, hadd utazzon veled?
Louis Garrel, abszolút. Zavarba jönnék, meg aztán nem tudnék válaszolni neki. Ugyanis sajnos nem tudok franciául.
Melyik volt életed eddigi legkínosabb pillanata?
Amikor elmeséltem életem legkínosabbnak vélt pillanatát, és senki sem nevetett, csak csöndben ültek, és kínosan témát kellett váltani nekem.
A színházi emberek, akik nap nap után más bőrébe bújnak, vajon mindig tisztában vannak a saját személyiségükkel, érted: azzal, hogy kik ők valójában?
Szerintem a szerepek, amiket eljátszanak, mélyítik a személyiségük bizonyos részeit a színészeknek. Az empátiájukat biztosan. Erre csak olyan ember képes, aki kíváncsi az emberekre és önmagára egyaránt.
Vannak vélemények, amelyek szerint érzelmileg veszélyes a színházi lét. Osztod ezt az álláspontot?
Igen. Ha az embernek nincs valamiről véleménye, de akar valami grandiózust például, akkor mindig valami rossz történik. Vagy végeredményben, vagy munkafolyamatban. Mindig fennáll a lehetősége a sérülésnek, de ha valaki kompenzálja a hiányosságait, akkor még nagyobb rá az esély.
Melyik tulajdonságodat hajítanád sutba leginkább?
Ha most egyet behajítok a sutba, akkor egy csomó másikat is kellene, mert egyik indokolja a másikat. Szóval egyet nem, tizenkettőt esetleg.
Melyik tulajdonságodat szereted?
Szeretem és elfogadom, hogy egy nevetésen belül van, hogy háromszor változik annak a milyensége. Harsogósan, majd némán, majd dallamosan. Így jön néha a különböző hangfelvételek alapján.
A kedvenc filmed?
Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban (nagyon jó!).
Melyik filmet láttad legtöbbször?
Az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetést. Tudom fejből szinte az egészet.
Melyik filmet tartod nézhetetlennek?
Sajnos, nem sajnos, a kétezresévek romkomjait. Nem mindet, de a legtöbbet azért igen.
Volt hasonlóan negatív színházi élményed?
Igen, néhányról kritikát is kellett írnom. Nem volt könnyű.
Talán felesleges a kérdés, de színház vagy film?
Más a kettő nagyon. Az egyikben lehet irányítani a fókuszt, na, a másikban is, csak a színházban nem lehet semmit elrejteni, ott minden lélegzik, és akkor történik, ott. Más a kettő, nagyon.
Klasszikus vagy modern színház?
Attól függ, mit értünk klasszikus és modern alatt. Szeretem, ha kísérleteznek, ez bizonyos.
És a klasszikus darabok ultramodern köntösben?
Mindennek meg kell fogni a jelenidejűségét szerintem. Egy Goldoni-drámában más volt a megfogalmazott probléma az akkori olvasatban, és nagyon más ma.
Melyik az általad „bármiből lehet színház” alapon tökéletesként számontartott színházi adaptáció?
A rádiójáték. A Trafóban játszott Utas és holdvilág egy hatórás előadás, az egész felolvasott szöveget bemutatják. És működik!
Mi jobb: ha az embert fiatalon veszik fel, amikor jobban formázható, vagy ha idősebb korában, amikor már túl van sok mindenen?
Az élettapasztalat mindenképpen fontos, az önismerettel együtt. Így az ember felmérheti, hogy meddig mehet el, vagy miért lép át éppen egy határt. Nem vezetik egy úton, miközben vak, csak néha segítenek neki rajta maradni azon.
Te hogyan készültél a felvételire?
Sokat olvastam. Rengeteget! És minden színházi projektet elvállaltam. Bármiben kellett segítség vagy közreműködés, mentem. A színésztől az asszisztensen át a rendezőig.
A színházi emberek lázadók?
A személyiségüktől függ, mint minden. Nem kell azoknak lenniük. Néha elég jól feltenni egy kérdést. Az is kérdés persze, hogy egy kérdés hangos megfogalmazása lázadás-e már ma.
Neked milyen lázadásaid voltak?
Visszatekintve, még mindig azt gondolom, hogy teljesen igazam volt a kapuátmászásokkor hajnalban hazafelé, a vitákban a szüleimmel (ez esetben bevallom, csak hellyel-közzel), a titkos kimászkálásokkor. Mind tapasztalatszerzés volt, nem is lázadás.
Van bűnös szórakozásod?
Mindenkinek van szerintem, csak az lehet eltérő, hogy kinek hol kezdődik a bűnös.
Mi volt az utolsó rémálmod, amire emlékszel?
Egy párás üvegfalú szobában vagyok. Rengeteg a páfrány, és végtelenül pici vagyok, de mégis mindenki lát. Mindenki lát, el akarnak kapni. Rohanok, bujkálok, és közben a testem egyre csak nő, növekszik, a végtagjaim pedig lassan puhává, majd képlékennyé válnak. Mindjárt elkapnak, a kergetőim közül eddigre mindenki szivarozik. Nagyon büdös van. Ekkor hirtelen átfolyok egy ajtó alatt. Rohanok, amennyire tőlem telik. Egy sarok mögül hívom Édesapámat, hogy jöjjön értem, mert baj van. Mire ő csak annyit kérdez, jó, jó, de a szobámban már szellőztettem, ugye? És nyilvánvalóan felébredek.
Kiket vár a színházi tábor?
Akik kíváncsiak, és vannak kérdéseik.
Tanács vagy instrukció tőled nekik…
Nekem rengeteg van, szóval jó, ha vannak válaszaik is. Gondolkozzunk együtt!
