Végre azt olvasom, amit akarok

Táborélet
PEOPLE TEAM tábor

Ma a kilencedikes Gergő nyári terveiről olvashattok, aki bizton állítja: neki a nyár az önfeledt olvasásról szól.

Szinte el sem hiszem, hogy kitört a nyár! Az ember úgy van ezzel, mint sok mindennel – karácsony, szülinap, gimnázium –, hogy várja-várja, aztán mikor megérkezik, észre sem veszi; legalábbis idő kell, hogy felfogja. Épp június elseje van, szóval nekem tuti kell még idő rá…

Terveim azért vannak. Elég régóta megvan az a szokásom, hogy a nyarat főleg olvasásra használom. Ilyenkor végre lekerülnek a polcról az év közben felhalmozott, hónapokon át porosodó könyvek. Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam konkrétan az van, hogy én a magyaróra miatt nem tudok olvasni: hiába szerzek be valami jó kis fantasyt, nincs időm belekezdeni, mert Az arany embert meg az Egri csillagokat vagy valamelyik hasonlóan „izgalmas” könyvet kell olvasni a tz-re. Most például így kilencedikben az Iliászt kéne elolvasni, de még a mondatokat sem értem, olyan fura sorrendben vannak írva. Igazából megértem, hogy csomóan nem szeretnek olvasni – ha csak ezekkel találkoznak a magyarórának hála, nem csoda, hogy könyviszonyt kapnak. Úgyhogy nagyon örülök annak, hogy itt a nyár, mert olyan jó lesz végre nem muszájból, hanem önfeledtenolvasni…

Hallottam most a haveromtól egy kecskeméti táborról, a PEOPLE TEAM-ről. Ő tavaly nyáron volt náluk a sporttáborban – nagy kézis az arc –, de rengeteg más témájú tábort is indítanak. Én valószínűleg megnézem magamnak az írótábort. Olvasni talán nem kötelezőket kell majd, és egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy én is írjak valamit. Hátha én leszek a következő Christopher Paolini – ő is 15 évesen kezdte el írni az Eragont! Mire annyi leszek, talán íróvá kupál ki a PEOPLE TEAM.

Lejegyezte: Bárt Roland

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Táborozás és tudományok

A hétköznapokat szürke jelzővel illetjük. Miért? Mert egyhangúak, unalmasak. Hétfőtől péntekig ugyanazok a monoton napirendi pontok ismétlődnek a gyerekeknél és…
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Szigetérzés Kecskeméten

Misi, a PEOPLE TEAM színházi táborának tanára mesélt arról, szeretett-e táborozni gyerekkorában, és miért választja nyaranta a PT-t. Fejtsd ki:…

Még több