A nagy PEOPLE TEAM-sztori

Egyebek
PEOPLE TEAM tábor

Palotás Attila még nem volt húszéves, amikor elkezdett németet tanítani egy apró balatoni táborban. A délelőtti nyelvórák után már nem nagyon történt semmi. Elgondolkodott azon, hogy ennél izgalmasabban is telhetne a gyerekek számára a szünidő. „Ekkor fogalmazódott meg bennem először az, hogy lehetne sokkal tartalmasabb és érdekesebb táborokat is szervezni” – mondja Attila, akit egyébként a legtöbben csak Aterként emlegetnek. Azóta már ő maga is családapa – hiszen ez a sztori már több mint 30 éves.

A kezdetek

2-3 év múlva Ater már maga vágott bele a szervezésbe. „Azt szerettük volna, hogy a táborozás egy rendkívül színes és tartalmas esemény legyen a gyerekek számára. Ráadásul annál vidámabb az egész, minél több táborozó jön össze. Ez egy önálló univerzum, amelyben sajátos viszonyok és szabályok érvényesek. Sokszor annyi élmény éri ott a fiatalokat, mint egyébként egész évben. Azzal együtt, hogy itt sokkal egyszerűbb és őszintébb az élet” – magyarázza a veterán táboroztató, aki körül az elmúlt évtizedekben szinte teljesen lecserélődött a csapat. Ma már az akkori táborozók gyermekei táboroztatnak.

Programkavalkád

A PEOPLE TEAM-táborok (röviden PT) felépítése az évek során egyre összetettebb lett. Míg eleinte kizárólag nyelvi képzésekkel foglalkoztak, hamarosan elindítottak több tematikus tábort is. Felkerült a kínálatba a programozás, a tánc és a színészet. 2022-ben már 17 különböző témából választhatnak a jelentkezők. A legnépszerűbb az angoltábor, a kuktatábor és a sporttábor.

Az év gyerekfesztiválja

A különböző táborok Kecskeméten, a Neumann János Egyetem területén zajlanak egy időben. Amíg délelőttönként mindenki a választott szekciójában vesz részt, addig a délután már kevésbé kötött. A gyerekeknek lehetőségük adódik megismerni a többi szakot és az ottani programokat. Így, akik délelőttönként robotokat építenek vagy drónokat reptetnek, a délutánt a játéktábor termében tölthetik vagy lovagi páncélt ölthetnek. Esténként csapatversenyek, showműsorok, bemutatók garantálják a szórakozást.

Csak lazán!

A rugalmasság a tábor egyik alapértéke. Megvan az egyhetes foglalkozások tematikája, de ez a gyerekek igényei szerint változtatható. A tudóstábor is annak megfelelően formálódik, hogy mi érdekli a fiatalokat. „A természetbúvárok választhatnak a kísérletezés vagy a disznószívboncolás között; eldönthetik azt is, hogy a tengerek vagy a hegyvidék állatvilága kapjon nagyobb hangsúlyt” – magyarázza Bánfi Bendegúz, a tábor egyik szervezője, aki egyébként maga is táborozó volt.

PT-filozófia

„A táborral az a célunk, hogy minél több tudást és élményt átadjunk a gyerekeknek. Közben az egész megmarad játéknak és szórakozásnak. Nem akarjuk felcímkézni helyettük a világot, nem akarjuk megmondani, hogyan éljenek. Abban segítünk nekik az animátorainkkal, a pszichológussal és a többi szakemberrel karöltve, hogy kihozzák magukból a legtöbbet. Hogy lelkes, ambiciózus és végül elégedett csapatjátékosként működjenek – egymásra figyelve és egymást elfogadva. Közösséget építünk” – mondja Ater.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Az igazi meleghozó

Március 21-e több szempontból is jeles nap, szinte mindenki várja. Ekkor kezdődik a csillagászati tavasz az északi féltekén. A nap-éj…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Táborozni most

Napjainkban is nagyon sikeresek a táborok, mert a szervezők meg tudják találni azokat a témákat és programokat, amik korunk gyermekeit…

Még több