A PT befűtött a nyárnak

Táborélet
PEOPLE TEAM tábor

Február 15. duplán ünnep a családoknak: egyrészt megérkezett a várva várt adó-visszatérítés, másrészt ettől a naptól lehet jelentkezni a PEOPLE TEAM új generációs nyári táboraiba. Naná, hogy a helyszín ezúttal is Kecskemét.

A PT-szervezők idén 17 szekcióval készülnek, ezek között megtalálhatóak a már jól ismert kedvencek (angoltábor, kézművestábor, dróntábor) és egy friss, ropogós ajánlat: 2022-ben mutatkozik be a 3D konstruktőrök tábora. Bármelyik tábor igénybe vehető ottalvósként és bejárósként, de ha előbbi mellett döntesz, akkor sem kell hálózsákkal készülnöd, mivel a helyszín az NJE Homokbányai Kollégium lesz, kétágyas szobákkal, kulturált környezetben, körülötte sportpályákkal és szuper programkínálattal. Napközben az általad választott téma mágusává képeznek ki, délutánonként pedig megismerkedhetsz akár több száz új – és a legfontosabb: jó – arccal. Esténként koncerteken és csapatversenyeken vehetsz részt, tehát szó sincs arról, hogy egy második iskolába csöppennél a nyár közepén. A kéthetes színházi tábor kivételével mindegyik tábori turnus 7 napos, 6 éjszakás.

2022-ben ekkor indul a fesztiválhangulat: július 24., július 31. és augusztus 7.
Mire vársz még? Ide klikkelve tudsz jelentkezni az ősök meggyőzése után.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Erdős Virággal szabadon

Egy faipari iskolában leginkább praktikus elvárásai vannak a diákoknak az irodalommal kapcsolatban. Valahogy essünk túl rajta, érettségizzünk le, a verslábakat…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Táborélet

Meglepizsúr zokniban

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Ébresztő előtt azonban már kipattantam az ágyból. Alig vártam, hogy végre…
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Az állatsimogatóban barátkoztam

Mai cikkünkben Noémi, a tavalyi táborozónk mesél kedvenc délutáni programjáról: az állatsimogatóról. Bár nagyon szeretem az állatokat, mi anyukámékkal nagyvárosban…

Még több