Éld túl 4 lépésben: digitális oktatás

Egyebek
A digitális oktatás túlélése négy lépésben

Hiába telnek a hetek, nem válik könnyebbé az otthontanulás? Hiányoznak a baráti beszélgetések, összekacsintások? Már a tesiórákról is szép emlékek jutnak eszedbe? Alább olvashatsz négy tippet, amelyek segítenek új lendületet vinni a digitális oktatásba.

Készíts új órarendet!

A megoldás iskolánként változó: egyes helyeken a csengetési rendet is próbálják betartani, máshol teljesen a gyerekekre bízzák, mit és mikor tanulnak. A diákoknak persze egyik véglet sem túl kedvező, főleg, hogy a tananyag elsajátítása otthon akár kétszer annyi időt is igénybe vehet, mint intézményesített környezetben. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy új órarendet készíts. Gondold át, hogy az egyes tantárgyak mennyi memorizálást igényelnek, mennyire nehezek a számodra, illetve akarsz-e javítani jegyeiden belőlük. Mindhárom szempont jelentősen befolyásolhatja napirendedet. Előfordulhat például, hogy az ének-zenére fél órát kell szánnod, míg a matekra hármat. Megéri leckefüzetet használnod, a házi feladatok határidőit pedig jegyezd fel a naptáradba.

Mindig hasznos a visszajelzés

A klasszikus tanórák hatalmas előnye, hogy bármikor kérdezhetsz, és az oktatók is testközelből tapasztalják meg, érted-e az elhangzottakat. A számítógép előtt ülve könnyebben lapíthatsz, de nem jársz jól vele: ha nem jelzed, mit nem értesz, hosszú távon te jársz rosszul. Nyisd ki tehát a szád, és ragadj billentyűzetet, ha nem vagy biztos valamiben. Hidd el, tanáraidnak is új ez a helyzet, és ők is azt szeretnék, hogy eredményesen zárd le az évet. Éppen ezért jelezd nekik, ha a technika ördöge megviccel titeket, esetleg jobb megoldást ajánlanál. Ha rugalmasan állnak hozzá, még örülni is fognak javaslatodnak. A beadott házi feladat javítását se felejtsd el átolvasni, hiszen rengeteget tanulhatsz belőle.

Maradj fitt!

A tesitanárok többsége nem ellenőrzi, hány fekvőtámaszt és felülést csinálsz. Nem kényszerít senki az ingafutásra, és nem kell fociznod, ha nincs kedved hozzá. Gondolj bele, tényleg olyan rossz volt korábban? A testmozgás szellemi teljesítményedre és hangulatodra egyaránt pozitív hatást gyakorol, sportolj hát mindennap: tornázz hétfőn, biciklizz kedden, görkorizz szerdán, jógázz csütörtökön, táncolj pénteken. Napirendről hallottál már? Ha nem akarod, hogy összefolyjanak előtted a napok, tervezz! Ráadásul most végre azt a sportot űzheted, amit szeretsz, senki sem koppint a fejedre, ha zumbáznál kötélmászás helyett.

Online lógás a barátokkal

A barátok hiányoznak leginkább a suliból? Ne mondj le róluk! Indítsatok konferenciahívást a Facebookon, Skype-on vagy a Zoomon. Beszéljétek meg, kivel mi a helyzet, de játszhattok is: a Honfoglalótól a LoL-ig lehetőségek tárháza áll előttetek. Esetleg egy közös filmnézésre vágytok? Bármilyen programot is találjatok ki, ötleteljetek addig, amíg át nem tudjátok ültetni az online térbe. Lehet, hogy nem mindent lesztek képesek kivitelezni, de ez se vegye el a kedveteket, inkább készítsetek közös vakációs naptárat. Beszéljétek meg, ki mikor lesz otthon, és mit szeretnétek csinálni. Nézzetek utána a nyári táboroknak is, és az sem baj, ha nem ugyanolyan foglalkozásokon akartok részt venni; a PEOPLE TEAM például több mint húsz szekciót indít, és hidd el, már az is szuper elfoglaltság, hogy a PT kínálta lehetőségek között bogarásztok.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Táborozás – keleti tömb

A kétpólusú világrend megszilárdulásának következménye a keleti és a nyugati tömb. Az egyik pólust a Szovjetunió, a másikat pedig az…
PEOPLE TEAM tábor
Egyebek

Az igazi meleghozó

Március 21-e több szempontból is jeles nap, szinte mindenki várja. Ekkor kezdődik a csillagászati tavasz az északi féltekén. A nap-éj…

Még több