Tanár úr, üdvözletem egy másik bolygóról

Táborélet
Kecskeméti tematikus gyerektáborok Homokbányán

Ismerősek Karinthy Frigyes sorai? „A középiskolai tanuló élete: nyolc éven át napról napra megújuló harcba szállás, halálos veszedelem: minden reggel pontban nyolckor, a véletlenek és ravasz kelepcék és elhatározó események hullámzó harcterére kiront: sebeket kap, sebeket oszt, néha elvérzik. Másnap újra feltámad, kezdi elölről.” A magyar iskolarendszert sokszor és régóta kritizálják a követelmények, a megszerzendő tudás megkérdőjelezhető frissessége és alkalmazhatósága, valamint az oktatási módszertan miatt. És most képzeljük el, hogy ugyanazt a tudásanyagot, amit egy tantárgyból egy év alatt sajátítasz el, egy hét alatt is megszerezheted úgy, hogy közben frusztrációmentes környezetben vagy a társaiddal.

Ideális tanulás? Létezik

Gyakran előfordul, hogy a lemaradást különórákkal próbáljuk behozni, pedig heti egy-két alkalommal egy óra plusz nem oldja meg a problémákat. Sok esetben gond van a kitartással, ami az érdeklődés hiányára vezethető vissza. Mert nem érdekel a matek, habár tudod, hogy a te érdeked, hogy ki tudd számolni, mennyi jár vissza a boltban, és jó lenne, ha be tudnád osztani később az ösztöndíjadat és a fizetésedet? Ezen segíthet, ha életszagú példákkal szembesülsz, és azokat a könyvekben olvasható feladatokra is rá tudod húzni. Habár nem elvetendő a magánoktatás, célravezetőbb, ha egy ideig koncentráltan az adott témára fókuszálsz. Erre adnak lehetőségeket a tematikus táborok, mint amilyeneket a PEOPLE TEAM is szervez 1991 óta.

Projektalapú fesztiváltábor

A PEOPLE TEAM komplex táboraiban az elmúlt harminc évben mintegy 22 ezer gyerek fordult meg. A népszerűség oka a naprakész tudásanyagban, a megújulni képes kínálatban és az odafigyelésben rejlik. Hiába gyűlik össze sok, különböző képességű diák egy helyen, az érdeklődésüknek megfelelő foglalatosságokon vesznek részt a napközbeni programok során, kor- és tudásszint alapján kiscsoportokba sorolva őket – itt lehetőségük van kérdezni, és a saját, egyéni tempójuk szerint haladni. Nincs lemaradás, forgácsolódás, van viszont helyette csapatszellem és sikerélmény. Ezeket mind átélhetik akkor is, ha informatika-, gazdasági, régészeti, színházi vagy angoltáborba jönnek. És ez csak néhány a közel három tucat téma közül, amelyekről itt lehet bővebben olvasni.

Tanár úr, kérem

A PT táboraiban az oktatók nem sokkal idősebbek a 7–17 éves résztvevőknél. A kis korkülönbséggel elejét lehet venni a generációs ellentéteknek, ami azért is szuper, mert a gyerekek nyíltabban beszélnek a tanárokkal. Nincs poroszos oktatás, csak új élményeken alapuló ismeretátadás. A minőségi eszközök, a kulturált környezet és a kiváló hangulat garantált. Nem véletlenül hasonlítják a kecskeméti, új generációs PT-táborokat a hosszúra nyúlt karácsonyhoz, hiszen itt háromszor egyhetes turnusokban jut ki a jóból, 2021-ben július 25–31., augusztus 1–7. és augusztus 8–14. között. A délutáni foglalkozások szabadok, lehet strandolni, múzeumot látogatni, sportolni, csapatversenyeken és workshopokon részt venni, valamint annyi gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, amennyit csak szeretnél. Tetszik a gondolat, ráadásul ehhez más földrészre sem kell utaznod, pusztán a „hírös városig”? Akkor jelentkezz ide kattintva, amíg még nem késő.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Táborozók Spártában

A 20. életévüket betöltött, polgárjoggal rendelkező spártai férfiaknak nagy váltás következett be az életében: a hadsereg teljes jogú tagjai lettek.…

Még több