PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Sok jó ember az NJE Homokbányai Kollégiumában is elfér. Janka a PEOPLE TEAM kecskeméti táborában járt, és már azt is tudja, mit fog jövő nyáron csinálni: természetesen táborozni!

„Eszméletlen, mennyien vannak a PT-ben! De a táborfelügyelők is – bármi kérdésem volt, kérdezhettem a mókusokat, mindig ott voltak, amikor kellett.

Jól éreztem magamat a tudós- és a kézművestáborban is, szívesen maradtam volna még mindkét turnus után, jövőre pedig más szekciót is kipróbálnék. Az esti programokat imádtam, az ételek közül pedig természetesen a pizza volt a kedvencem – na meg a büfé is tetszett. Sok új barátom lett, beleértve a szobatársamat is, jó és erős barátságokat építettem ki a PT-ben.

Első nap izgatott és boldog voltam. Utolsó nap szomorú, hogy vége lett a tábornak. Ez volt a legszuperebb nyár, amit itt, a PT-ben töltöttem. Már két éve gyúrok egy nyunyókára, jövőre talán én is kapok egyet. Naná, hogy jövök 2024-ben is, és akkor is ottalvós leszek.”

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Már heten vagyunk

Cs. élményei: A táborban rengeteg vicces és kicsit kínos, de jó élményem volt. Egy csapatversenyen például előadást kellett csinálnunk zenére,…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszem
Gyerekszem

Meg hát a kánikula is…

P. élményei: A táborban az angoltanárok voltak a legmenőbbek. Olyan kedvesek és nyitottak voltak, hogy egy idő után teljesen természetes…

Még több