A legjobb barátom egy 10 éves kisfiú lett

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

A középiskolás Eszter nem riadt meg attól, hogy ismerősök nélkül érkezett a PEOPLE TEAM nyári táborába. Amikor következő évben visszatért, barátként köszöntötte a korábban megismert társait.

„Először ismerősök nélkül jöttem a PT-be. Másodjára már barátok vártak. A kedvenc szekcióm a kuktatábor, mert nagyon szerettem a közös főzéseket. Mindig sokat beszélgettünk közben, a tanárokkal is. Egyszer a szervező Aterral is elmehettem az Auchanba.

A főzőtáborban sok érdekes dolgot tanultam meg, új recepteket ismertem meg. Az összes főztünket szerettem, de az ellátás egyébként is jó volt, kivételesen imádom a PT-tésztát és a pizzát. A PT-ben laza a hangulat, az egyik csapatprogram helyett instantleves-főzést választottunk, de volt, hogy a strandra is eljutottunk.

Jó, hogy a táboron belül minden közel van. Az kevésbé tetszett, hogy már este 10-kor takarodó van, és nem lehet hangoskodni utána. A lift nem mindig működik a kollégiumban, és fárasztó felsétálni a hetedikre. De jó, hogy ennyi lány van ott, és barátságokat lehet kialakítani. A legjobb barátom egy 10 éves kisfiú lett. Jövőre is szívesen lennék PT-s.”

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

A kuktatábor a kedvencem

Ha diák vagy még, és szeretnél megtanulni sütni-főzni, vagy tisztában vagy az alapokkal, de kipróbálnál új recepteket, és szívesen töltenél…

Még több