A PEOPLE TEAM pszichológuscsapata számos érdekes és izgalmas programmal várja a táborozókat. Ezek közül kiemelt szerepet kap a drámapedagógia, amit szeretnék röviden bemutatni az érdeklődőknek.
Mi a drámapedagógia?
Nagyon fontos, hogy a drámapedagógia nem keverendő össze a pszichodrámával. Nincsen terápiás jellege, ezért ilyen értelemben pszichológiának sem tekinthető. Az oka annak, hogy mégis a pszichológiai csapat dolgozik vele, nem más, mint az egyén- és közösségfejlesztő hatása, ami kiemelt célja táborunknak. A pszichodrámával ellentétben a gyerekek nem saját magukról játszanak, hanem szerepbe lépnek, így a gondolataikat, személyiségüket egy sokkal kevésbé kiszolgáltatott pozícióból érvényesíthetik.
A tanítási dráma egyénfejlesztő hatása
A drámapedagógia széleskörűen kiterjedő eszköztárával dolgozunk, a táborban a tanítási dráma segítségével ismertetünk meg olyan témákat, amelyek érdekesek a gyerekek számára, és valamilyen szempontból érinti őket. A foglalkozások lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyerekek megélhessék és kifejezhessék gondolataikat a témával kapcsolatban, saját életükre vonatkoztassák azt, és következtetéseket vonjanak le. Ezáltal fejlődik az önálló gondolkodási és véleményalkotási képességük.
A közös játék összehoz másokkal
A tanítási drámának az egyéni fejlesztés mellett közösségfejlesztő ereje is van. A táborozók egy közösséget alkotva, csapatként dolgoznak együtt. A sajátjuk mellett mások nézőpontját is megismerhetik, ez empatikus gondolkodásra készteti őket, teret enged a kulturált vita kialakulásának, és szélesedik a világlátásuk is. A közös játék összehozza az embereket. A szerepbe lépéssel közösen alkotnak valamit, ami katartikus élményt nyújthat.
Hogy zajlik a drámajáték?
A drámajáték a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a résztvevőkkel felépítünk közösen egy világot, aminek alappilléreit a foglalkozást tartók rakják le, megtervezik a fontosabb fejlesztési területeket és a foglalkozás fókuszát, a központi kérdést, amit együtt járunk körül. A résztvevők mindegyike szerepet kap. A foglalkozás vezetője nem irányítja, csak koordinálja a játékot, hierarchikus kapcsolat esetleg a szereplők, de a résztvevők közt nincs. Mindenki arra alakítja a történetet, amerre szeretné, ezért is kap fontos szerepet az egyén mellett a közösség is.
Kinek ajánljuk a drámajátékot?
Bárkinek, minden életkorban, mert külön igazodunk minden korcsoporthoz. A drámapedagógiai foglalkozás izgalmas lehet mindazok számára, akik szeretnek játszani, beszélgetni, új embereket megismerni, PT-s barátságokat elmélyíteni vagy kialakítani.
Dobó Regina – tábori lélekmentor