Mai cikkünkben Noémi, a tavalyi táborozónk mesél kedvenc délutáni programjáról: az állatsimogatóról.
Bár nagyon szeretem az állatokat, mi anyukámékkal nagyvárosban élünk, ráadásul lakótelepen, így nem sokkal tudtam eddig közelről megismerkedni. Ezért örültem meg annyira, mikor az egyik keddi választható program egy állatbemutató volt.
Először mindenféle egzotikus állatokat mutattak be, leguánt, anakondát, kaméleont – ők, úgy láttam, inkább a fiúkat érdekelték. Utána jöttek a cuki kisállatok, amikért teljesen odavoltam. Ráadásul nem csak bemutató volt, hanem végig is simizhettem mindegyiket a bolyhos nyusziktól kezdve a játékos kiskutyákon át egészen a gyönyörű szép sörényű lovakig.
Nekem egy Dió nevű barna kis nyuszibébi volt a kedvencem. Szerintem egy egész napon át tudtam volna simogatni! Közben meg is etethettük a picikéket. Dió tőlem a kedvencét kapta – salátalevelet. Közben az állatgondozó, Barbi a nyulak különböző szükségleteiről, viselkedési és táplálkozási szokásairól beszélt. Szó esett a kisállatok természetes élőhelyeiről és arról, hogy milyen fontos szerepük van mindegyiküknek az ökoszisztémában. Ennek kapcsán értettük meg, miért olyan fontos az állatvédelem: ha egy faj veszélybe kerül, az egész természet egyensúlya borul fel.
Az állatsimogatós programban az is nagyon jó volt, hogy a szobatársaimon és tématáboromról ismert lányokon kívül másokkal is tudtam barátkozni. Sokat nevettünk egymás kisállatos történetein. Az például külön vicces volt, mikor Emma, az egyik tánctáboros lány a kiscicájáról, Nudliról beszélt, aki belemászott az apukája cipőjébe, hogy aztán fejjel a cipőben pacskázzon a padlóra. Zoéval, egy másik írótáboros lánnyal is csomót játszottam. Ő is odavolt Dióért, úgyhogy igazából hármasban játszottunk, míg véget nem ért a foglalkozás.
A PEOPLE TEAM állatsimogatója csak még jobban megszerettette velem a kisállatokat. Hisz ők is csak olyanok, mint mi: szeretetre, gondoskodásra, törődésre vágynak.
A jövő táborra azt kívánom a leginkább, hogy Dió újra ott legyen!
Lejegyezte: Bárt Roland
