Színház, nyár, tábor

Táborélet
Színház az egész világ – a tábor is

Ismét megnyitja kapuit az ifjú táborozók előtt 2020-ban a PEOPLE TEAM. Ugyan minden évben sorra hallhatunk újabb és újabb tábortémákról, divatos topikokról, azonban a „klasszikusok” (mint amilyen a PT tématábora Kecskeméten) továbbra is kihagyhatatlanok.

Örülhetnek a színház szerelmesei: a színészkurzusra a megszokott módon, dupla turnusban lehet jelentkezni. A tábor pontos dátuma: 2020. július 26. – augusztus 8. Két hét elegendő arra, hogy ne csak a szövegkönyvet magold be, de megismerkedj a színészet világával is, és megtanuld, hogyan tudod kifejezni érzelmeidet a színpadon.

Ebben idén négy fiatal lesz segítségetekre: Tóth Balázs, Kádár Kinga, Pásztor Dániel és Ujvári Bors, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatói hívnak kéthetes intenzív alkotómunkára. Ideális választás egyetemistáktól tanulni egy nyári táborban, ezzel pedig szerencsére a PT szervezőcsapata is tisztában van.

Arról is kifaggathatod a fiatal oktatókat, mi kell a felvételihez, és miből áll egy szemeszter. Mellettük nem kell generációs szakadéktól tartanod: a PEOPLE TEAM-táborokra nem jellemző az iskolákban megszokott tanár-diák viszony, nincs hierarchikus rend, mindenki partnerként tekint a másikra.

A színészkurzus fontos része, hogy az ifjú színészpalánták megnyíljanak önmaguk és egymás előtt; ez elengedhetetlen feltétele a hiteles munkának és alakításnak. A feladat jóval könnyebb, ha a barátaid előtt kell produkálnod magad. A kétoldalú kommunikáció a dupla turnus elejétől végéig rendkívül fontos, főleg a közösen színpadra állított darab miatt.

Az oktatók már a tábor kezdete előtt kiválasztják a feldolgozásra szánt alapanyagot, amelyhez elengedhetetlen az összes résztvevő inspirációja is. A bemutató és az előadások minden nyáron kirobbanóan sikeresek, hiszen olyan témákat dolgoznak fel, amelyek a tizenéveseket is izgatják. Nyugodtan szólj bele a narratívába, amennyiben dramaturgi vagy rendezői vénával vagy megáldva, hiszen mindenki tudja, hogy a színház nem csak színészekből áll. A PEOPLE TEAM ezért azokat a jelentkezőket is várja, akiket a színpad másik oldala érdekel.

Ha azonban a világot jelentő deszkák a célod, számolnod kell azzal, hogy – ahogy a fiatal oktatókat megfigyelve tapasztalhatod – a színészek a hetedik napon sem pihennek meg. Próbálni kell akkor is, amikor a többiek hazautaznak, illetve új táborlakók érkeznek. A folyamatos „teremtés” eredménye a premieren realizálódik, és az előadásokra a tábor minden résztvevőjét szeretettel várjuk. A frissen megalakult társulatok színpadra állított darabjai minden esetben egyedülálló, felejthetetlen kalandok; lehetetlen megismételni őket.


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Tématáborok

A múlt század klasszikus táborait az utóbbi években, évtizedekben fokozatosan váltották fel a tématáborok. A rendszerváltás után a korábbi úttörőtáborok…
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Táborozás és tudományok

A hétköznapokat szürke jelzővel illetjük. Miért? Mert egyhangúak, unalmasak. Hétfőtől péntekig ugyanazok a monoton napirendi pontok ismétlődnek a gyerekeknél és…

Még több