Seregszemle és banán

Táborélet
PEOPLE TEAM tábor

Amint begördült a busz, érdeklődve mustráltuk a frissen érkezett gyerekhadat. Vajon mi járhat a fejükben?

Visszatekintve az elmúlt évekre és a gyerekek sokszínűségére, semmi biztosat nem tudtunk, úgyhogy bevetettük magunkat, és kielégítettük kíváncsiságunkat. Óvatosan cserkésztük be gyanútlan áldozatainkat, harcképtelenné tettük őket, majd kérdésekkel bombáztuk a pislogni sem képes „önkénteseket”. Hogy átfogóbb képet kaphassunk, igyekeztünk a táborlakók minél szélesebb skáláján mozogni.

Bár a korkülönbség nagy, közel sem meglepő módon egyvalamiben abszolút és kérdés nélkül egyetértettek: a PEOPLE TEAM-es gyümölcsök közül a banán, az örök nyertes a legjobb. Évente ezer gyereket mozgat meg ez a sárga gyümölcs, és csalja őket Kecskemét peremvidékére. Ha rockzenekar szekcióval is rendelkeznénk, az sem lenne népszerűbb a banánnál.

A „pétés banán” kultusza feltehetőleg évtizedekre nyúlik vissza, bár még a legnagyobb szakértők sem mernek semmi biztosat állítani. Szerencsére a nagy hagyományőrzők minden évben összegyűlnek, hogy közösen fogyasszák el banánjaikat. Ennek köszönhetően ez a rendkívül egyedi szokás sosem halványul el az emlékezetünkben.

A megkérdezettek abban is teljesen egyetértettek, hogy igen fontos a sport, még ha csak nézzük is. Ha nem is jelentkeztek mind sportra, legtöbbjük már kipróbálta. Igaz, nem minden, fociban járatos táborozó merte megkockáztatni a világbajnoki döntőre való fogadást.

Barátokat mindenki talált. Akik idén vannak először, azoknak (a táborra annyira jellemzően) erre néhány perc is elég volt; a régiek pedig örülhettek, amikor felfedezték ismerőseiket a tömegben, és úgy üdvözölték egymást, mintha csak tegnap találkoztak volna utoljára.

Fónai Anna

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Tématáborok

A múlt század klasszikus táborait az utóbbi években, évtizedekben fokozatosan váltották fel a tématáborok. A rendszerváltás után a korábbi úttörőtáborok…
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Táborozás és tudományok

A hétköznapokat szürke jelzővel illetjük. Miért? Mert egyhangúak, unalmasak. Hétfőtől péntekig ugyanazok a monoton napirendi pontok ismétlődnek a gyerekeknél és…

Még több