FLX22 | Nincs mese, takarodó

PEOPLE TEAM tábor

Program után, fél 11 körül benéztem a srácokhoz a szintemen, hogy készülődnek-e az alváshoz. Szerencsére nagyon elfáradtak, és hamarosan minden elcsendesedett. Egyedül Dömééknél szólt a zene. Kopogtam, és amikor benyitottam, elég különös látvány tárult a szemem elé. Döme és a szobatársa – igaz, már pizsamában – az asztalon nyomták a tábortáncot. Megbeszéltem velük, hogy ezt nem kellene. Kaptak még tizenöt percet, hogy lenyugodjanak. Utána kicsit beszélgettem Teddyvel. Mondtam neki, hogy milyen vicces volt, hogy Bogyó letámadta a kérdéseivel magyarul. Teddy felnevetett, és felvilágosított, hogy teljesen félreértettem a helyzetet. Bogyó folyékonyan beszél angolul. A tavalyi emlékeiket idézték fel. Most is az ő csoportjában lesz. Idén is elő fognak adni valamit a turnus végi záróműsorban. Gyakorolnom kell a testbeszéd és a mimika felismerését. Ezt is, illetve még sok minden mást. De legalább kiderült, hogy a pincérek gyöngye vagyok. Az olvasást ma is kihagyom. Alvás; holnap tanítanom kell.

Előző bejegyzés
FLX21 | Tábori kupa
Következő bejegyzés
FLX23 | Kész katasztrófa

Továbbiak:

PEOPLE TEAM tábor

FLX72 | Jövőre veletek ugyanitt

Dömével együtt mostunk este. A tiszta ruhák beterítik a szobát, még Teddy ágyára is jutott. Amikor Teddy meglátta a póló-…
PEOPLE TEAM tábor

FLX71 | Majdnem olyan, mint egy Ferrari

Csomagolok, egy óra múlva megy a vonatom. Szomorú vagyok. Sovány vigasz, hogy legalább lesz időm végigolvasni a könyvem. Üzenetet kaptam…
PEOPLE TEAM tábor

FLX70 | Ha tetszik, esetleg…

Öt óra tájban megérkeztek Döme szülei Zalaegerszegről. A fiú lógó orral húzta maga után a bőröndjét. Nem nagyon akart hazamenni.…
PEOPLE TEAM tábor

FLX69 | Jó barátok

Láttam, hogy Raktáros Pipaccsal veregeti egymást hátba. Feltűnés nélkül megkérdeztem tőle, miért volt annyira megrökönyödve, amikor meglátta Pipacs nevét a…
PEOPLE TEAM tábor

FLX68 | Az ajándékozás

A táborvezető összegezte a turnust, majd megköszönte a munkát, aztán átadta az ajándékát „titkos barátjának”, aki a szobatársa volt. Így…
PEOPLE TEAM tábor

FLX67 | Bontják a tábort

Délután négykor össznépi tanár- és mókusmeetinget tartunk a hangárban. A gyerekek jó része már hazament, elindult a tábori különbusz is.…
PEOPLE TEAM tábor

FLX66 | A legfontosabb gratuláló

A csapatom pólóit, nyakkendőit és az okleveleket írogattam alá, amikor V. odajött, és széles mosollyal gratulált. A kékek lettek a…
PEOPLE TEAM tábor

FLX65 | Győzelem!

Dél van, végre itt a várva várt eredményhirdetés. Igen és igen és igen, a pirosak nyertek! Pipacs és Kivi extázisban…
Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor élménybeszámoló
Napló

FLX01 | Irány a tábor!

Péntek délelőtt 11 óra van, megérkeztem a PEOPLE TEAM nyári táborba. Gyerekek még nincsenek, majd vasárnap jönnek, összesen 452-en. El…
PEOPLE TEAM tábor élménybeszámoló
Napló

FLX02 | Teddy, a barát

A szobatársam csak angolul tud. Jóval magasabb és testesebb nálam. Olyan, mint egy medve. El is neveztem Teddynek. Teddy azzal…
Kecskeméti gyerektábor élménybeszámoló
Napló

FLX03 | A való világ

Kora délutánra kezdem megérteni, miért jöttünk le már pénteken: felépíteni a tábort. Oké, nem kell maltert keverni és tetőt ácsolni,…
Meeting a PT-ben
Napló

FLX04 | Infóhegyek

Szerencsére V., aki sorstársam volt a konyhaszolgálatban, már tapasztalt táboroztató. Amikor a megbeszélés alatt túl buta arcot vágtam, gyorsan a…

Még több