FLX01 | Irány a tábor!

PEOPLE TEAM tábor élménybeszámoló

Péntek délelőtt 11 óra van, megérkeztem a PEOPLE TEAM nyári táborba. Gyerekek még nincsenek, majd vasárnap jönnek, összesen 452-en. El sem tudom képzelni, hogy lesz ez az egész. Elhatároztam, hogy mindet leírok. Általános iskolás koromban rendszeresen írtam naplót, ideje újra elkezdeni. Két nappal ezelőtt szóltak, hogy a tudóstábor tanára megbetegedett, és nem tud jönni. Ráértem, beugrottam. Annyit tudok, hogy Kecskeméten vagyok, az egyetem campusán. A zöld táborban fogok természetismeretet tanítani. Nem ismeretlen a terep, vannak otthon tanítványaim, meg egy tanodában tartok szakkört. Ez azért egészen másnak tűnik. Csak kétszer voltam táborozni gyerekkoromban. Egyszer az iskolával, de onnan bizonyos események miatt kitiltottak…, pedig én nem csináltam semmit. Fogalmam sincs, hogyan került a fa tetejére az igazgató fürdőnadrágja; igen szeles volt az idő akkoriban. A másik tábort az apukám munkahelyén szervezték. Oda úgy mentem, hogy nem ismertem senkit. Az volt benne a legjobb, már az első nap nyomozásba kezdtem. A naplóm megőrizte mindenki viselt dolgait. Most sem lesz ez másként.

Következő bejegyzés
FLX02 | Teddy, a barát
Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor élménybeszámoló
Napló

FLX02 | Teddy, a barát

A szobatársam csak angolul tud. Jóval magasabb és testesebb nálam. Olyan, mint egy medve. El is neveztem Teddynek. Teddy azzal…
Kecskeméti gyerektábor élménybeszámoló
Napló

FLX03 | A való világ

Kora délutánra kezdem megérteni, miért jöttünk le már pénteken: felépíteni a tábort. Oké, nem kell maltert keverni és tetőt ácsolni,…
Meeting a PT-ben
Napló

FLX04 | Infóhegyek

Szerencsére V., aki sorstársam volt a konyhaszolgálatban, már tapasztalt táboroztató. Amikor a megbeszélés alatt túl buta arcot vágtam, gyorsan a…
Félix naplója - PT orvosi ügyelet
Napló

FLX05 | Fő a megelőzés

Este a tábori dokik elsősegély-tanfolyamot tartottak. Jelentkeztem, hogy a többiek rajtam gyakorolhassák a stabil oldalfekvést. Még hányást is imitáltam, hogy…

Még több