Ikertesó, nyunyóka és létra

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Lindus az ikertestvérével közösen szokott táborozni. A PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táboraiban jártak a legtöbbször, és számos vicces kalandot éltek át együtt.

„A barátaimmal kitaláltuk, hogy azt a gyilkosos játékot fogjuk játszani, amit a táboroztatók játszanak – én haltam meg elsőnek. Szintén azon a héten volt egy olyan játék, ahol minden csapatban volt egy nyunyókaőrző, és a csapatkapitányoknak meg kellett keresni, hogy ki az. A mi csapatunkban én voltam az őrző, és még ki is cseréltem a kártyámat az ikertestvéremmel, hogy ha valaki esetleg rákérdez, az ő nevét fogja elmondani, ami ugye nem a jó megoldás. Amikor a gyilkosos játékban meghalt még valaki, elkezdtünk erről beszélgetni egy mókus (tábori segítő) körül, úgy, hogy elmondtuk neki, hogy ezt játsszuk, és mivel én voltam az egyetlen halott ott, azt mondta, hogy menjek el vele, és mondjam el, hogy ki a gyilkos, hogy a többiek ne hallják. Csakhogy nem ezt kérdezte, hanem azt, hogy én vagyok-e az őrző, és még azt is tudta, hogy a kártyám ki volt cserélve. Nem tudtunk túljárni mindenki eszén.

A PT tematikus nyári táborai közül az angoltábor a kedvencem, a választható programok közül pedig a strand és az esti csapatjátékok. Nagyon elégedett voltam az ételekkel és a szállással is. Utóbbi szerintem tökéletes, a szekrények elég nagyok, az ágy is kényelmes, a WC és a fürdő is jó. Az épületek tiszták, az egyetlen probléma, hogy a női kollégiumban a lift sosem működik, és kicsit fárasztó felgyalogolni a fentebb lévő szintekre. A környezet tiszta, a díszítések miatt sokszínű és hangulatos.

Ha egy dolgot megváltoztathatnék a PT-ben, az az lenne, hogy később lenne az ébresztő és a takarodó. Szerintem az utolsó éjszaka a táborban úgy még jobb lehetne, ha át lehetne menni a barátaidhoz aludni, amennyiben nem egy szobában vagy velük. Valamint szeretnék egyszer a trambulinokon aludni. Szóval… aludhatok ott?

Az angolórákon sokat tanultam, illetve megtanultam fotózni, és a PT-nek köszönhetően megtapasztaltam azt is, hogy hogyan bánjak olyan emberekkel, akikkel alapvetően nem jövök ki jól. Annyi élményt szereztem, hogy felsorolni sem tudnám az összeset, de azért kiválasztok néhányat közülük. Amikor a barátaimmal sütiket sütöttünk, és megettük őket, nagyjából még nyolc mókus csatlakozott hozzánk. Az is muris volt, amikor a barátaimmal négyen felálltunk egy létrára, és mindannyian leestünk róla. Egyszer pedig pár táboroztató leszöktetett engem, a szobatársamat és az egyik barátomat a többi barátaimhoz, mivel nem voltunk velük egy szobában.

Mi az, ami rossz a PT-ben? A busz indulása előtti búcsúzások mindig ugyanolyanok: sírok, és ölelve elköszönök a mókusoktól és a barátaimtól.”

PT-táborok szerencsére minden évben vannak, sőt 2022-ben fogadják a 25 000. táborozójukat. Ha te is szeretnél számtalan kaland részese lenni, ide kattintva tudsz jelentkezni az egyhetes, ottalvósan és napközis verzióban is elérhető nyári táborokra.

Kapcsolódó

Még több