Kiből lesz az üzleti élet nagyágyúja? Nehéz megjósolni, de ha a gyermeked már óvodásként egyedül akart bevásárolni, és zsebpénzemelést követelt, akkor nagy valószínűség szerint van affinitása a téma iránt. Jó hír, hogy nem feltétlenül neked kell a kezedbe venned a pénzügyi nevelését (főleg, ha teljesen más területen vagy jó), mivel létezik iskolásoknak szánt gazdasági tábor.
Diákok és a gazdaság
A PEOPLE TEAM (PT) kecskeméti pénzmágusképzője 2021 nyarán is megnyitotta kapuit a 18 éven aluli közönség számára. A Magyar Nemzeti Bank támogatásának hála hátrányos helyzetű fiatalok is részt vehettek az étkezést, szállást, napközbeni és délutáni elfoglaltságokat egyaránt garantáló egyhetes turnuson. Ne úgy képzeld el a tábort, hogy kiáll egy matektanár, és tankönyvből magyarázza, mennyi marad három almából, ha elveszünk belőle kettőt, hanem mint egy ismeretszerzést és szórakozást nyújtó, komplex eseményt, ahol mindennap más és más előadó osztja meg a tapasztalatait, válaszolnak az összes feltett kérdésre, és játékos formában értetik meg a legbonyolultabbnak tűnő monetáris fogalmakat is.
Kire ütött ez a gyerek?
A BRÓKEREK ÉS TŐZSDECÁPÁK elnevezésű szekció leendő vállalkozóknak, gazdasági tanulmányaikat tervező fiataloknak kitűnő elfoglaltság. Egy hét alatt minden résztvevő tisztába kerül a jegybank szerepével, a gazdasági világválság okaival, illetve azt is megtudhatja, hogy milyen fizetőeszközökre számíthatunk a jövőben. Az idei táborban az MNB jóvoltából a PT-szervezők startupvezetőket, pénzügyminisztériumi munkatársat és corvinusos hallgatókat is meg tudtak hívni. A diákok prezentálhatták nekik vállalkozásötleteiket, valamint remek tanácsokat és ötleteket kaptak tőlük.
Meghívó 2022-re
Ha gyermeked részt vesz a PT gazdasági táborában (hiszen 2022-ben is lesz, itt lehet rá jelentkezni), nemcsak olyan tudásanyaggal gyarapodik, amellyel meglepetést okozhat neked, szülőtársadnak és a tanárainak is, de ezt vidámparkszerű háttérben teszi bensővé. A délutáni szabad foglalkozásoknak hála nem érzi azt, hogy nyáron is tanul: a tájékozottsága megmarad, miközben csúszdaparkozik, barátkozik, csapatversenyeken szerez tábori zsetont, és Animal Cannibals-koncerten csápol. Ezek mind elérhetőek a PEOPLE TEAM bármely táborába érkezők számára, tehát azoknak ugyanúgy, akik a gazdasági szekcióba érkeznek, mint akik művészi tematikára, programozásra, angol- vagy sporttáborba jönnek, függetlenül attól, hogy az NJE Homokbányai Kollégiumában hajtják álomra a fejüket hat éjszakán keresztül, vagy pedig bejárós változatot preferálnak. A PT szívesen lát barátokat, iskolatársakat és testvéreket is – minél többen jelentkeznek, annál nagyobb kedvezménnyel táborozhatnak a gyerekek.