Tábortípusok: melyikbe küldjük gyermekünket?

Tábortípusok: melyikbe küldjük gyermekünket?

Talán még sohasem volt annyira égető a nyári táboroztatás kérdése, mint most. A koronavírus-járvány miatt sok szülőnek fel kellett használnia szabadságkeretének egy részét. A „szerencsésebbek” nem a fizetett vagy fizetés nélküli távolléttel, hanem homeoffice-ban vészelték át a kijárási korlátozás időszakát, az ő helyzetüket is nehezítette azonban iskolás gyermekük otthontanulása és a ház körüli teendők sokasodása. (Nem véletlenül született mém arról, hogy az anyák hamarabb fogják feltalálni a vírus ellenszerét, mint a tudósok.)

Május óta tudjuk, hogy szabad utat kapott az ottalvós táborok szervezése is. Mire várunk tehát? A lurkók társaságra és élményekre vágynak. 2020-ban talán jobban, mint tavaly vagy azelőtt, hiszen hónapokon át a négy fal közé szorítva kellett tartaniuk a kapcsolatot barátaikkal. Nézzük tehát a programkínálatot!

Napközis táborok

A bejárós változat a legolcsóbb táborfajta: a gyerekek napközben – amíg szüleik dolgoznak – együtt vannak, délután pedig hazamennek. A nyelvi tábortól a kreatív foglalkozásokon át a kincskeresőig többféle típusa létezik. Az alábbiakban ismertetünk néhány konkrét példát.

Mesés történelmi kalandtábor: Budapest III. kerületében, a Tündérkertben rendezik meg június 22–26. között, mindennap 8-tól 18 óráig. Tapasztalt kézművesek és drámapedagógusok alternatív nevelési módszerekkel vezénylik le az izgalmas időutazást, amelyre alkotni vágyó 5–14 éves emberpalántákat várnak elsősorban. A tábor díja: 34 800 vagy 8000 forintba kerül naponta (nagycsaládos és testvérkedvezmény elérhető). A díj napi három étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna és gyümölcs) tartalmaz, igény szerint vegetáriánus menü is kérhető.

Zöldcsóka tábor: Környezettudatos 7–14 évesek számára szervezett, ötnapos művészetpedagógiai program a III. kerületben. A gyerekek rajzra, festésre és modellezésoktatásra számíthatnak az állatkerti kirándulás és a környezeti nevelés mellett. Részvételi díj: 39 900 forint (testvérek esetén 37 800 Ft/fő), amely ebédet és uzsonnát tartalmaz.

Funside robotikatábor: A játékos robotprogramozás iránt érdeklődőket a Graphisoft Parkban (8–12 éves korig) és a Villányi úton (7–11 éves korig) várják kezdőtől középhaladó szintig. A gyerekek a LEGO Education természettudományi oktatásra kidolgozott WeDo 2.0 robotprogramozási szettjeivel dolgozhatnak párokban. Legóelemekből, miniszámítógépből és motorból építhetnek, illetve programozhatnak robotokat. A tábor díja: 49 900–54 900 forint (helyszín- és korosztályfüggő), amely háromszori étkezést tartalmaz (speciális menü is rendelhető).

Ottalvós táborok

Az ottalvós táborok ugyan költségesebbek az előbbieknél, az általuk nyújtott élmény azonban teljes értékűnek nevezhető. Nagyobb a közösségteremtő erejük, a srácok pedig azáltal, hogy nem térnek haza a nap végén, könnyen belefeledkeznek a tábori életbe. Főleg, ha olyan színes kínálatba csöppennek, amely magával ragadja őket.

PEOPLE TEAM: Az ezúttal harmincadik alkalommal megrendezendő kecskeméti gyerekparadicsom napközis és ottalvós konstrukcióban egyaránt elérhető a 7–17 éves korosztály számára. 2020-ban is 7 nap, 6 éjszakán át tartanak a turnusok (a színészképző ennek a duplája) a július végi-augusztus eleji időszakban. A fiatalok tíz csomag közül választhatnak, amelyek között szabad az átjárás. Mintegy két tucat altémával találkozhatnak, többek között az alábbiakkal: film- és médiaismeret, vloggerkedés, drónépítés, pénzmágusképzés, legó, fotózás, kreatív írás, színészkedés, tánc, sport, sütés-főzés, angoltanulás. A délelőtti ismeretszerzés után egész délután játékok, vetélkedők és buli várható. A részvételi díj nem emelkedett a tavalyihoz képest, ezúttal is 75 000 forintba kerül, és a szálláson kívül teljes ellátást tartalmaz (37 500 forintot kell fizetniük azoknak, akik nem alszanak a táborban). A PT szervezői kedvezményt adnak több turnus, valamint testvérek vagy barátok beszervezése esetén.

American Summer Camp Hungary: Piliscsabai intenzív angoltábor amerikai oktatókkal. A 12–17 éves tinédzserek a nyelvtanulás mellett lovagolhatnak, amerikai focit játszhatnak, strandröplabdázhatnak, rodeózhatnak, karaokézhatnak és lézerharcolhatnak, mindezt egy wellnesskastélyban. Tábortűz és pillecukorsütés, rulett és póker ingyenes zsetonokkal – egyszóval tiszta Amerika. A részvételi díj 255 000 forint (visszatérő és testvérkedvezmény elérhető), amely napi ötször étkezést tartalmaz svédasztalos reggelivel (speciális étrend megoldható).

Extrém táborok

Az utóbbi években itthon is egyre népszerűbbek az úgynevezett extrém táborok.

BARANGOLÓ vadász- és túlélőtábor: A bakonyszentlászlói táborba 10–16 éveseket várnak, akik megismerkednek majd a vadászattal, a fegyverekkel és a túlélési technikákkal, vadászkutyákkal találkoznak, nyomolvasást és -követést tanulnak. Játékos küldetéseket teljesítenek, és tárgyakat készítenek a természetben található anyagokból. A részvétel díja: 36 000 forint, amely tartalmazza az étkezést.

Tipicamp – az Alpokalja indiántábora: Július közepén vasárnaptól szombatig várja a 9–12 éves gyerekeket a gyöngyösfalui indiántábor. A résztvevők autentikus tipikben, vagyis indián sátrakban foglalhatják el a helyüket. A programok közösségre szabottak, figyelembe veszik ugyanis mindenki kívánságait, a létszámot és az életkort. Az eddigiek alapján kincskeresésre, kenutúrára, kézműveskedésre és szabadtéri sütés-főzésre is számítani lehet. A részvételi díj 45 000 forint (visszatérőknek, nagycsaládosoknak és testvéreknek kedvezményes), amely napi ötszöri étkezést tartalmaz (speciális étrend megoldható).

Kapcsolódó

Még több

Menu