Baconsütés a nyolcadikon

Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Legviccesebb, legütősebb és legaranyosabb tábori sztorijait osztotta meg velünk Zita, a PEOPLE TEAM egyik fiatal táboroztatója.

Hány alkalommal voltál PEOPLE TEAM-táborban?

Nyolcszor.

Melyik program tetszett leginkább?

Amikor görög isteneknek szerepjátékoztunk, és a végén minden csapat kimehetett a színpadra megmutatni, hogy ki tudja a legjobban a tábortáncot.

Ki volt a kedvenc táboroztatód?

Fru, mert nagyon érdekeseket mesélt a cserediákprogramjairól, és mindig boldog és mosolygós, bármilyen nehézsége is adódik.

Mi az az 1-2-3 dolog, amit a PT-tábornak köszönhetsz?

Jobban tudok csapatban dolgozni, megszerettem a pénzügyi alapokat. Könnyebb flexibilitás és adaptálódás a változásokhoz. Táborozóként meg a fotózás volt a kedvencem, mert nagyon rugalmasak voltak a tanárok, megtanultam képeket válogatni és szerkeszteni, illetve segítettem a csapatprogramok fotózásában is. A fotóstáborban szerzett tudásomnak köszönhetően rendezvényeken is részt vehettem fotósként.

Adj ötleteket a nyár következő topikjaihoz: választható délutáni programok és bármelyik szekció!

Szabadulószoba, médián megtanulni CapCutot használni, több videós verseny, a délutáni filmnézés jó volt tavaly.

Játsszunk! Mi jut eszedbe a következő kifejezésekről: reggeli, kisbusz, kartondoboz?

Sok péksüti reggelente.

Ebéd, vacsora, zsúrkocsi?

Kajaosztás tűző napon, melegben és esőben is. Mi mindent túlélünk.

Kismókus, mókus, tanár?

Ha a táborhelyszín és a táborvezetők a csont, akkor ők az izom és a bőr. Táboroztatóként jó fotóstanáraim voltak, és most velük együtt dolgozunk sokan.

Külföldiek, gyerektábor, nyár?

Az AIESEC és a PT régen partnerek voltak, és velük hozták be az angoltanárokat, amikor még volt önkéntes program. Vicces, hogy most mindkét szervezetben részt veszek.

Orvos, orvos, orvos?

Megoldanak mindent, még az ízületi problémákat is, ami nekem gyakori a térdemen.

Ágy, pótágy, íróasztal?

Lehet rajtuk aludni.

Szekció, váltás, lelkesedés?

Gyakori, de nálam nem volt, amikor tanároskodtam. Táboroztatóként mentem el médiából fotóra.

Csapatverseny, színek, táborkupa?

Ezt a részét nagyon szeretem. A kedvencem az volt, amikor az első táboroztatásomkor az utolsó turnusban mi nyertünk a zöldekkel. Azóta is az a kedvenc turnusom.

Nyunyóka, gumikacsa, könyv?

Érdekes könyveket adunk a gyerekeknek. Az Erebos azóta is kedvencem.

Színészek, előadások, közönség?

Imádom, miket tudnak előadni, és mindig sírok rajtuk, vagy nevetek.

Mi a legviccesebb tábori történeted?

Az Animal Cannibals-koncertnél, azt hiszem, a táboroztató srácokkal eldöntöttük, hogy színek szerint gyűjtjük be a bögréket, és csak a sárgák lesznek forgalomban, és a koncert végére nagyjából sikerült ezt elérnünk. Úgy üvöltöztünk, hogy melyik rekeszbe melyik bögrét rakják, mint amikor a vacsiosztásnál a pizzaízeket mondogatjuk.

És a legaranyosabb?

A brókerek és tőzsdecápák tanára voltam, és bár postán még sosem kaptam levelet, mert inkább introvertált vagyok, de azon a héten két gyerek is küldött nekem, és megköszönték benne, hogy érdekeseket tanítottam, és motiváltam őket.

Meséld el a legütősebb tábori történeted!

2022-ben két turnus között a nyolcadik emeleten a fiúk hajnali háromkor bacont sütöttek az egyik konyhában.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Interjú

Vacsora Petőfivel

Sári tiniként ismerkedett meg a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborával, és elmesélte, milyen tapasztalatot szerzett a gyerekfesztiválon, illetve miért térne…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Interjú

Csilla makacs táboroztató

Nem messze Kecskeméttől, Kiskőrösön lakom, de az év nagy részét Szegeden töltöm. A tábor után folytatom az utolsó előtti évemet…
PEOPLE TEAM tábor
Interjú

Vakon voltam eleinte

Amikor el tud szabadulni, Bogi Dániából érkezik a PEOPLE TEAM-be – szeret a PT-ben táboroztatni, ami szerinte egy másik dimenzió.…

Még több