Tábori órák baráti hangulatban

Interjú
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

A nyári táborok tematikus foglalkozásai kevéssé emlékeztetnek a tanórákra. A PEOPLE TEAM (PT) kreatívírás-tanára, Dorci elmondása alapján náluk baráti a hangulat – nem is csoda, hiszen a táborozók és a táboroztatók között csupán néhány év eltérés van.

Miért fontos a táborozás?

Mert én is rengeteget tanultam és rengeteg élményt szereztem a legkülönfélébb táborokban, ezt szeretném továbbadni. Fontos, hogy gyerekként megtapasztaljunk egy csomó olyan dolgot, amiről nem is gondolnánk, hogy érdekelne bennünket, vagy azzal is szembesüljünk, ami távol áll tőlünk. Az iskola súlyokat rak ránk, kötelezővé tesz dolgokat, egy táborban a magunk módján, a saját igényeink szerint lehetünk részei ennek, így kerülve el a kényelmetlen, számunkra nehéz helyzeteket.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Ne féljenek ismerkedni, se a többi táborozóval, se velünk, szervezőkkel! És legfőképp ne féljenek megmutatni, amit alkottak, hiszen azért vagyunk itt, hogy fejlődjünk.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Ne féltsék a gyerekeket, vigyázunk rájuk. És ne azzal a céllal hozzák őket, mint ha iskolába vinnék; elsősorban élményekért és szórakozásért jönnek, ami tanulással egészül ki.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Szeretnék egy lelkes csapatot, amivel egy hét alatt egy utat járhatunk be együtt. Legyenek lelkesek, és figyeljenek oda egymásra; szeretném, ha baráti hangulatban telnének az órák, és mindenki megtalálná a neki való feladatot.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Kedvesen szólok neki, hogy nem így kellene viselkednie. Ha valamit ügyesen csinál, megdicsérem, talán jobban is, mint a többieket, hogy érezze, figyelünk rá.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Pizza, tánc, társas, zene, kedves tanárok, jó fej táborozók, játékos tanulás, fejlődés, esti fent lét, esti mese, szobatársak, új lehetőségek, jó idő.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Olyan is megmutatta a tábor végére az írását, aki egyszer sem volt hajlandó, hiába kértük. Megnyílt előttünk, a csoport és előttem, pedig korábban zárkózott volt. Ez bizonyította, hogy a közös alkotás kitágítja az emberek figyelmét, és nyitottabbá teszi őket.

Tartasz valamitől?

Nehéz lekötni a gyerekek figyelmét, főleg egy olyan szekcióban, ahol leginkább ülni kell, és fontos a figyelem.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Milyen csapatom lesz idén, és hányan jönnek az írótáborba. Illetve hoznak-e esetleg magukkal írást.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Le tudom kötni a gyerekeket, és irodalmat nem csak úgy lehet tanulni, mint az iskolában. Az alkotás örömet okoz mindenkinek.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Interjú

Vakon voltam eleinte

Amikor el tud szabadulni, Bogi Dániából érkezik a PEOPLE TEAM-be – szeret a PT-ben táboroztatni, ami szerinte egy másik dimenzió.…
PEOPLE TEAM tábor
Interjú

Vakon voltam eleinte

Bogi Dániából érkezik a PEOPLE TEAM-be – szeret a PT-ben táboroztatni, ami szerinte egy másik dimenzió. A PT-táborról (is) beszélgettünk.…

Még több