Az ókori görögöknek rengeteg hasznos ismeret köszönhető az élet szinte minden területén. A szobrászok, festők, építészek munkáit ma is megcsodálhatjuk, a drámák és az időmértékes verselés az irodalomtudomány alapjául szolgál, a hitvilág történetei a mai kor filmjeinek kiapadhatatlan forrásai, filozófusaik gondolatai a 21. században is érvényesek, de a matematika, a fizika, a csillagászat és az orvostudomány alapköveit is ők tették le. Miért említem most őket? Azért, mert a táborozás is kapcsolódik hozzájuk, egészen speciális módon.
Hogyan? Spártával
A Peloponnészosz félsziget déli részén elhelyezkedő polisz (görög elnevezés, a városállamot és környékét jelenti) dór törzsek által uralt katonaállam volt az ókorban. A társadalom csúcsán a hódítók álltak, akik szolgasorba taszították az őslakosokat (helóták) és a körüllakókat (perioikoszok). A helóták hegyes, mocsaras területen éltek, földet műveltek, politikai jogokkal nem rendelkeztek. A perioikoszok szabadok voltak, de politikai jogok nélkül.
Mindez számokban: a teljes jogú polgárok száma 5000 fő volt, családtagjaiké 30 000, a perioikoszok 65 000-en, a helóták pedig 200 000-en voltak.
Ha a teljes jogú polgárokat és a családtagjaikat összeadjuk, akkor azt látjuk, hogy így is csak 13%-a a meghódítottak számának. Hogyan tudtak mégis uralkodni felettük? A nevelésnek köszönhetően. Ezzel már kapcsolódunk is a tábori témához. Lükurgosz (törvényalkotó, de kétséges, hogy valóban létező személy-e) törvényei kimondták többek között azt, hogy a gyermekeknek állami nevelésben kell részesülniük.
A fiúk/férfiak élete a következő szakaszokra osztható: 0–6 éves kor között a családdal, 7–20 éves kor között táborban éltek, a 20. életévtől a 60. életévig a hadsereghez tartoztak, 60 éves kor fölött pedig a társadalom megbecsült tagjaivá váltak, akiket hatalmas tisztelet övezett.
Tehát a rendelet értelmében a férfiak állandó harci készenlétben álltak, hogy a többségben lévő leigázottakat továbbra is sakkban tudják tartani.
Mindez hétéves korban kezdődött
Úgy gondolták, hogy csoportokban, tábori körülmények között a nevelés hatékonyabb, mert a közösségi szellem mindenkire átragad. Ezt jól felismerték. Az eltérés a továbbiakban van. A gyerek egy kíméletlen harcos, aki megvédi a mindenkori uralkodót. Jelenünkben fontos az egyéniség és annak megmutatása, akkor pedig annak megszüntetése volt a tábori oktatás fő célja.
Nagy testi erő, fanatizmus jellemezte ezeket a hétéves kisfiúkat, akik gondolkodás nélkül öltek, ha szükségessé vált, nem sírtak, nem félhettek a sötétben, fájdalmukat elrejtették. A gyermekfelügyelők vezették a tábort, csoportokat alakítottak, a csoport vezetői a legbátrabbak közül kerültek ki. Mezítláb, lenyírt hajjal jártak. Az értelmet nem fejlesztették, a lopás nem számított bűnnek, ha viszont valakit rajtakaptak, akkor azt megbüntették. „Megszálló hadsereg voltak egy ellenséges területen” (Maurice Croset), így szocializálódtak. A helótavadászat az egyik rituáléjuk, rejtőzködést jelent. Ez egy túlélési gyakorlat, ahol az idősebb fiúk megközelítették a helóták táborát, adott jelre megrohamozták őket, és válogatás nélkül mindenkit megöltek. Emiatt az őslakosok állandó félelemben éltek.
Szélsőséges és manapság nem elfogadott, megbotránkoztató dolgok ezek, de a közösség erejének hatalmát, a tábori hangulat lényegét már a görögök is felismerték.
(Forrás: Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó)
Kropokné Kiss Éva
