Ottalvós vagy napközis tábort keresel? A PEOPLE TEAM tematikus táborai mindkét formában igénybe vehetők. Dina ottalvósként érkezett a PT-be, amely az NJE Homokbányai Kollégium épületében szállásolja el a jelentkezőket. A lány elmondta, mit tapasztalt a táborban.
„Egyszer jártam a PT-ben, angol témakörben. Sosem unatkoztam, mindig emberek vettek körül, és imádtam a közös jégkrémezéseket. A kedvenc tábori ételem egyértelműen a pizza volt, illetve a jégkrém bármilyen mennyiségben, de a főtt kajákkal sem volt probléma. Tulajdonképpen imádok enni.
Kívülállónak éreztem magam az első pár órában, mivel nem ismertem senkit. Ekkor a szobatársam bemutatott az ismerőseinek, és onnantól kezdve velem voltak, beszélgettünk, és barátok lettünk. Nagyon jólesett.
Amikor beléptem a koli épületébe, el voltam ámulva, azonnal megszerettem. Sosem láttam még ehhez hasonló félemeleteket. A szobámba én érkeztem először. Tiszta, rendezett volt, tetszett az elrendezés. Örültem, hogy volt hűtő, és a fürdőszoba is rendben volt. A kedvencem az ott található tükör. Szerintem óriási megoldás, hogy elméletben ez egy négyágyas szoba, mégis meg van oldva, hogy igazából két ember lakik egy légtérben. Egyszer ketten akartunk aludni egy ágyon. Mondhatom, érdekes volt. Fél óra szenvedés és mocorgás után, a legnagyobb csendben fellopództam a másik emeletre az üres ágyba, és ott aludtam. Szerencsére nem buktam le.
Tetszett, hogy a PT-ben elszigetelt a környezet és nagy a szabad tér, valamint az is, hogy van külön fiú- és lányépület. Hangulatos az egész, a zene, a díszek és a kedves emberek. Energia van a térben. A tábor utána megszerettem magát Kecskemétet is.
Én angoltáborban voltam, amit szerettem, viszont a barátaim fotósok voltak. Betekinthettem az ő világukba, és imádtam ott lenni. Sokáig fogok emlékezni arra, amikor elmentem a fotóstáborosokkal a homokdombokhoz modellnek. Valamiért senki nem számított rá, hogy ott homok is lesz, így elindultunk cipőben. Mondanom sem kell, csupa homok lett az egész cipő, utána pedig takaríthattuk. Utólag sokat nevettünk azon, hogy nem papucsban indultunk el. A téma a háromszögek fotózása volt, ez nagyban növelte a kreatív gondolkodást, és szakmai segítséget nyújtottak a tanárok – ha újra jelentkeznék a PT-be, fotós lennék.
Angolórákon nagyon sokat tanultam. Még az elején, a csoportos beosztáson a kezdő csapatba kerültem, és egy kukkot sem értettem a szintfelmérésnél. Azt mondták, üljek le, és várjak. Nem értettem, ezért elindultam kifelé, utána szóltak rám, hogy mi a helyzet. Bátortalan voltam, de a PT-ben egy hét alatt meg tudtam nyílni, és már összefüggően beszélek angolul. Az angoltudásomat a nyelvvizsgán tudom kamatoztatni, a társaságban szerzett tapasztalataimat pedig egész életem során bárhol. Egyszer azt hittem, hogy a barátaim terhére vagyok, ezért egyedül indultam el enni. Ekkor utánam szaladtak, és megbeszéltük, hogy rosszul gondoltam. Azóta rájöttem, hogy néha túláradnak a gondolataim, viszont megtanultam kezelni őket.
Sikerült sok barátra szert tennem. Amikor csapatokba kellett rendeződni, én és a barátaim mind egy helyre akartunk menni. Voltunk egy páran. Nagyon gyorsan szaladtunk, és közben bennünk volt az adrenalin. Elsőre úgy tűnt, nem fogunk beférni, de végül megoldódott, és együtt lehettünk. Erről a tolakodásról egy vicces kép is készült.
A legviccesebb emlékem ahhoz kapcsolódik, amikor jelmezes játékestet rendeztek. A lányokkal sétáltunk le, amikor kiderült, hogy be kell öltözni. Adott volt a jelmez, csak választani kellett. Mi voltunk majdnem az utolsók, csak óriási ruhák maradtak, így igazán viccesen néztünk ki, viszont az este hatalmas élmény volt.
Az esti csapatfeladatok, főleg a váltóversenyek voltak a kedvenc programjaim. Illetve a közös táncot is szerettem, mert imádok új lépéseket tanulni. Talán a korán kelés az egyetlen dolog, amin változtatnék, ugyanis szeretek sokáig aludni. Inkább éjszakai bagoly vagyok, szóval egy órával későbbre tolnám a felkelést.
Jártam már más táborokban, például Erzsébet-táborban, a Balatonon. Eddig a PEOPLE TEAM-ben éreztem magam a legjobban. A programok érdekesek, az ételek minőségiek, az emberek pedig kedvesek és gyerekszeretők. Nem féltettek a szüleim, inkább örültek, hogy elmegyek élményeket szerezni és angolt tanulni. Azt a következtetést vonták le, amikor hazaértem, hogy nyitottabb lettem, és jót tett nekem a tábor. Sokkal nyitottabb és közvetlenebb lettem.
A legmeghatóbb az volt, amikor elbúcsúztam Smile-tól, az angoltanáromtól. Beszélgettünk kicsit angolul, és elköszöntünk egymástól. Megköszönte a munkámat, és én meghatódtam, mert tudtam, hogy hiányozni fog.”
