Néha bogarak is berepültek

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

M. N. élményei: Amikor a PT táborban megjelentem, rögtön rengeteg élmény ért. Már négyszer jártam ott, és mindig találtam valami izgalmasat. Az egyik évben egy menő technikás foglalkozás miatt tetszett nagyon, a másikban pedig a strandolás és az, hogy újra találkoztam a táborban megismert barátaimmal. Sokat beszélgettünk, nevettünk, és még titkos dolgokat is felfedeztem a táborban, amiket nem mindenki ismer. Ezekről talán máskor mesélnék.

Voltak vicces pillanatok is, például amikor annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy nem akartunk bemenni egy programra, aztán végül mégis a szobában kötöttünk ki, és ciki zenéket hallgattunk. Ezekből lettek a legjobb emlékek. A szállás nagyon tetszett, az egész hely olyan volt, ahol jó lett volna bújócskázni, és biztonságban éreztem magam. Egyik éjszaka kísértetekről meséltünk egymásnak. Mondanom sem kell, hogy az volt a táborban töltött éjszakák közül az egyik leghosszabb.

Az egyik barátom először félt a tábortól, de a szülei megnyugtatták, és végül ő is nagyon jól érezte magát. Írótáborban is részt vettem egyszer. A foglalkozásokon közösen találtunk ki történeteket és karaktereket, és megtanultuk, milyen fantasztikus hatása lehet akár egyetlen vers is. Jó volt együtt alkotni, és büszke voltam arra, amit csináltunk.

A szobák tiszták voltak, bár néha meleg volt, és néha bogarak is berepültek, de ezt együtt megoldottuk. A szúnyogháló volt az ok: ki szakítottuk, de aztán sikerült helyrehozni. A reggeli péksütik és a pizza voltak a kedvenceim. A tanárok kedvesek és segítőkészek, és sok tehetséges, jó fej gyerek jár ide. Ezért lett a PT az egyik legjobb táboros élményem.

Lejegyezte: Kemenczei Mona


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Nem ciki

E. élményei: Amikor először mentem táborba, mindenki kérdezte, hogy nem lesz-e honvágyam. Igazából nem, mert mindig arra figyeltem, ami éppen…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

Nyilván életveszély

S. L. élményei: 2025-ben a PEOPLE TEAM gyerektáborában voltam. Jó volt kipróbálni a kollégiumi életet, mert egy kicsit magunkra voltunk…

Még több