Zsófi, mint minden hetedikes gyerek, a nyarat szerette a leginkább. És a nyár egyik legjobb időszakának a táborozást tartotta. Abban az évben a kézművestáborra esett a választása, mivel imádott alkotni.
A táborban jó kis társaság verődött össze, vidám hangulatban teltek a foglalkozások. Minden napra új elkészítendő feladatot kaptak, amit hol egyedül, hol közösen kellett megvalósítaniuk. Festettek pólót, készítettek montázst és kulcstartót vasalható gyöngyökből, de volt lehetőségük még a tűzzománc kipróbálására is. Az egyik foglalkozás témája az álarckészítés volt. Rengeteg dolgot kaptak hozzá, egy hatalmas doboznyi anyagmaradék, színes papír, csillámpor és matrica várt a kézművesekre.
Először a sablonokat rajzolták meg, majd eltervezték, hogy hogyan tudják majd az arcuk előtt tartani az álarcokat. Volt, akinek a hurkapálcás megoldás tetszett jobban, de voltak olyanok is, akik vékony gumiszalaggal tervezték a maszkjuk rögzítését.
Zsófi valami nagyon lányosat szeretett volna. Színeset, szépet, rengeteg csillámmal.
És mivel a hurkapálcás megoldást elegánsabbnak találta, így amellett tette le a voksát. A sablonok közül kiválasztotta azt, amelyik a leginkább tetszett neki, majd fehér kartonlapot kerített, és elmélyülten rajzolt, vágott, ragasztott.
A velencei álarcok mintájára képzelte el a sajátját, valami igazán lenyűgözőre vágyott.
Az asztalnál szokás szerint vidám beszélgetés folyt a munka közben, mindenki tette a dolgát, mindenki jól szórakozott. Zsófi fél füllel figyelt, és fel sem nézve alkotott. Akkor sem nézett fel, amikor a ragasztót – amire elfelejtette visszacsavarni a kupakot – arrébb sodorta, amikor a csillámokért nyúlt. És akkor sem, amikor ugyanarra a ragasztóra véletlenül rákönyökölt. A következő széles karmozdulattal ráborított pár anyagdarabkát, így elfedve az asztalon egyre jobban szétterülő ragacsot.
A táborban természetesen nem kell szigorúan egy helyben kézműveskedni. Ezért nem ritka az, hogy alkotás közben a gyerekek helyet változtatnak. Botond azért nem vette észre, hogy beletenyerelt a ragasztóba, mert éppen Zsófi álarcát nézte. Hajni azért nem, mert Larával beszélgetett, aki pont akkor valami nagyon vicceset mondott. Zsófi azért nem, mert csak az álarcára figyelt. Hogy a többiek miért, arra már senki sem emlékszik, de szép lassan mindenkinek ragasztós lett valamije.
És ez akkor derült ki, amikor Zsófi elkészült a művével, és diadalmasan felmutatta. Anna azonnal elkérte tőle, hogy megnézze. Zsófi pedig büszkén át is nyújtotta volna, csakhogy nem tudta elengedni a hurkapálcát. Anna, aki közben odanyúlt, szintén az álarchoz ragadt. Botond Liza hátához, mert rátette a tenyerét, miközben fölé hajolt. Liza közben a könyökét nem tudta leválasztani az asztal lapjáról. Szép lassan mindenki odaragadt valakihez vagy valamihez. Furcsa egy délután volt, ragadós kezekkel és ragadós jókedvvel. Estig tartott, míg mindannyian levakarták magukról a ragasztót.
L. Molnár Edit
A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
