A lovastábor első két napja remekül indult. Igaz, nyári idő volt, kék ég, enyhe szellő, kellemesen meleg vizek. Ez utóbbi azért volt fontos, mert így lovakkal együtt tudtak a táborozók vízbe menni, ami természetesen nem egy mindennapi élmény. Terepen lovagoltak, fürödtek a tóban, élvezték a szünetet és az állatok közelségét.
A harmadik napon azonban zuhogó esőre ébredtek a táborozók. Nem csupán szemerkélt, hanem annyira esett, hogy alig lehetett kilátni a tanyaház ablakán. És mivel ez lovastábor volt, és látszólag a lovaglásnak lőttek, jogosan merült fel mindenkiben a kérdés, hogy most mivel fogják eltölteni a napot. A lovakhoz kimenni még esőkabátban sem nagyon lehetett, a talaj ugyanis pillanatok alatt annyira felázott, hogy a gyerekek nem tudták megemelni a lábukat a csizmájukra tapadt sártól. Maradt a szoba és az ablakon kibámulás. Rettentően unatkoztak. Nem hoztak magukkal se könyvet, se más játékot, mindenki lovaglásra és a szabadban töltött időre készült.
A kártya végül egy használaton kívüli szekrény fiókjának a sarkából került elő. Magyar kártya volt, enyhén szakadt és foltos lapokkal. Látszott rajta, hogy sok mindent megélt már. Kata volt az egyetlen, aki ismert játékokat magyar kártyával.
– Mit szeretnétek játszani? Van a zsír és a csapd le csacsi. Meg – és itt elmosolyodott egy kicsit – van a lórum.
Egyértelmű volt, hogy az utóbbit választják. Kata gyorsan elmagyarázta a szabályokat, és leültek játszani. Mivel egy kártyapaklival egyszerre csak négyen tudtak játszani, mindig a nyertes jutott tovább, amíg össze nem állt a döntőbe jutottak mezőnye. Aztán kezdték elölről. Két napig gyűrték a kopott paklit, egészen belemelegedve, és elfelejtkezve arról, hogy odakint zuhog. Egyébként az eső másfél nap alatt el is állt. Azt sem vették észre, szoros volt a verseny. A következő nap reggelén újra ragyogó napsütés fogadta őket. A táborozók már reggeli közben tervezgették, hogy hogyan állnak neki az aznapi körversenynek, kik nem játszottak még egymással, hogyan volna igazságos az aznapi küzdelem. Lola, a táborvezető ámulva hallgatta őket egy darabig.
– Vagy… – köszörülte meg végül a torkát – kimehetnénk lovagolni is.
A kártyázás tehát elmaradt. Pontosabban este, a lovaglás után folytatódott onnantól kezdve. A tábor utolsó napján érkező szülők pedig arra a kérdésre, hogy mi volt, egyöntetűen azt a választ kapták, hogy volt ló meg lórum is.
L. Molnár Edit
A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
