A tábort egy művelődési központban rendezték meg, ahol volt könyvtárszoba, csocsóasztal, egy végtelen kert óriási platánokkal és egy padlászoba tele titkokkal. Ezekről a titkokról azonban kevesen tudtak, mivel nem sokan jártak fel a padlástérbe. Hiszen ki kívánkozna fel a napsütötte, virágos udvarról a poros és denevérlakta padlásra? Mondjuk, esetleg az, aki keres valamit.
És pontosan ez történt a tábor harmadik napján, amikor a csocsójátszma közben a piros kapus megadta magát, és egyszerűen kettétört. Emil bácsi, a művelődési ház gondnoka majdnem biztos volt abban, hogy a padláson kell lennie pótalkatrészeknek, bár arról sejtelme sem volt, hogy a padlás melyik részén kell keresni. A táborvezetők, Jutka és Ági belátták, hogy csocsóra márpedig szükség van – pláne, hogy a bajnokság még felénél sem tart –, így engedélyt adtak a padlás felkutatására. Ez mindenkit lázba hozott, kit ezért, kit azért. Emil bácsi hozta a kulcsot, amiről később kiderült, hogy teljesen feleslegesen, mivel a padlástér nem volt bezárva. A táborvezetők mentek előre. Felcsapva a padlásfeljárót, elemlámpával világították meg a rég elfeledett holmikat. A gyerekek izgatottan másztak utánuk. A padlás színig volt pakolva dobozokkal és régi bútorokkal. A váratlan látogatók mozgásukkal megkavarták a port és megzavartak pár békésen pihenő egeret.
– Hol kezdjük a keresést? – fordult körbe tanácstalanul Ági.
A gyerekek azonban nem gondolkodtak ennyit a dolgon, a legtöbbjük már egy-egy kibontott dobozban vagy kinyitott szekrényben turkált. Emil bácsi odalentről kiabálta fel a jótanácsait, nem igazán volt kedve a létramászáshoz. A kezdeti izgalom azonban hamar alábbhagyott, mivel a legtöbb dobozból csak unalmas kacatok kerültek elő. Egész garnitúra tartalék szekrényfogantyú ahhoz a szekrényhez, amit már rég leselejteztek. Teljes doboznyi egérfogó, soha nem használt. Molyrágta lepedők, egérrágta újságpapírok. Jutka és Ági egy darabig együtt kutakodott a gyerekekkel, majd lemásztak a lépcsőn, hogy nekiálljanak az uzsonna előkészítésének. Ez máskor a táborozók feladata volt, ők azonban elszántan keresték tovább a csocsó alkatrészeit. Egészen addig, míg a tanárok nem kiabáltak fel nekik, hogy ideje uzsonnázni. Akkor azonban különös látványban volt részük. A lépcsőn megjelent egy hölgy abroncsos szoknyában, kalapban és legyezővel a kezében. Őt egy úr követte csizmában, mentében, cilinderrel a fején. Utánuk pedig jöttek a többiek, előkelő ruhákban, előkelő mozgással, választékos kifejezéseket használva. Különös kompánia foglalt helyet az asztalnál. Ugyanis, ha a csocsó pótalkatrészeit nem is, egy szekrényt tele régi ruhákkal sikerült találniuk a gyerekeknek. Így lett a bajnokságból jelmezbál.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
