Búfelejtő Macarena

Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Bella a húszas évei elején jár, és átlagosan minden második nyara a PEOPLE TEAM nyári táborához köthető. Hogyan lehetséges ez? Hát persze hogy táborozóból lett táboroztató! PT-s élményekről és tapasztalatokról beszélgettünk vele.

Hány alkalommal voltál PEOPLE TEAM-táborban?

Tízszer.

Mi volt a legmeghökkentőbb dolog, amivel a PT-ben találkoztál?

Amikor 7 évesen először voltam zöldtáborban, már az első nap közölték, hogy sertésszívet fogunk boncolni, ami először elég meghökkentő volt, de nagyon élveztem.

Miért fontos a táborozás?

Olyan élményeket lehet szerezni pár hét alatt, amiket aztán soha nem felejtünk el.

Mit vársz egy igazán jó táborozástól?

Egy jó táborozás kiszakít a hétköznapokból, és egy teljesen más világot tár elénk, ahonnan úgy érezzük, hogy soha nem akarunk elmenni.

Mire voltál kíváncsi első alkalommal?

Hogy lehet az, hogy a mókusok ennyire élvezik a mosogatást. Azóta már én is megtapasztaltam, hogy nagyon jó buli, de hogy miért, azt még mindig nem tudom.

Tartottál valamitől?

Attól, hogy hogyan fogok heteket kibírni a családom nélkül, de ez a gondolat már az első nap kiment a fejemből, annyira jól éreztem magam.

Ha izgulnak a szüleid a táborozás miatt, mivel nyugtatod meg őket?

Azzal, hogy már 100-szor mondtam, hogy a PT a legjobb nyári tábor, szóval nincs miért aggódni.

Ha volt honvágyad táborozóként, hogyan sikerült orvosolni?

Odajött pár mókus hozzám, és eltáncoltuk a Macarenát. Egyből elfelejtettem, hogy honvágyam van.

Ha volt bármilyen gondod táborozóként, hogyan oldódott meg?

Szóltam egy mókusnak, és azonnal megoldották a problémát.

Milyen barátságokat kötöttél a táborban?

Életre szólókat.

Milyen tanácsokat adnál egy először táborozónak?

Ne izguljon, mert ha egyszer eljön a PT-be, olyan jól fogja érezni magát, hogy onnantól egész évben azt fogja várni.

Milyen PT-szekciókat próbáltál már ki? Hogyan és mit hasznosítottál ezekből?

Képzőművészet, tánc, zöldtábor, fotó, újságírás, kukta, angol, sport, kreatív írás. A kuktatáborban megtanultam elkészíteni egy komplett menüsort, aminek azóta minden hétvégén hasznát veszem. Újságíráson rengeteget fejlődött a fogalmazókészségem, ami sokat segített a tanulmányaim során.

Melyik választott témánál mi volt számodra a legfontosabb?

Amikor először voltam fotón, kicsit aggódtam, mert egyáltalán nem voltam jártas a fotózásban. Ezért számomra az volt a legfontosabb, hogy jó fej, segítőkészt tanárt kapjak. Szerencsére ez meg is valósult Barni személyében.

Mi jut eszedbe, ha azt mondom: Koboldok városa, szolgáltatóház, éjszakai programok?

Mindig a Koboldok városa volt a kedvenc esti programom, imádtam gyűjtögetni a takát. Az egyik barátnőmmel volt egy taktikánk, amivel garantáltan rengeteg pénzt zsebeltünk be egy-egy játék során. Amikor odamentünk valahova játszani, én mindig nagyon sok pénzt tettem kockára, ő pedig mindig nagyon keveset, és direkt bénán játszott mindenben, így mindig én nyertem, és megdupláztam a rengeteg pénzt, amit feltettem. Ő mindig vesztett, de mivel kevés pénzt tett fel, nem számított. Ezután elfeleztük a nyert összeget, és elégedetten távoztunk.

Titkos küldetések és vállalhatatlan események?

A barátnőimmel mindig szívügyünk volt, hogy nyerjen a csapatunk, és ezért bármit képesek voltunk megtenni. Volt, hogy egész délután gyűjtöttük a szemetet a tábor területén pár extra pontért, és ezt nagyon élveztük.


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Interjú

Az ezeregyedikre megoldódik

Egy nagyon jelentős kérdésben hozzám fordult az egyik táborban megismert barátnőm, hogy „Janka, csak te tudsz segíteni”, és tényleg tudtam…

Még több