A Golden Boyra a legjobb táncolni

Interjú
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Titta már el sem tud képzelni egy tábort tábortánc nélkül. Többek között erről, felesleges aggódásról és felejthetetlen pillanatokról beszélt a PEOPLE TEAM volt táborozója, aki először próbálja ki magát kistanárként a PT-ben.

Hogyan kezeled a tábori stresszhelyzeteket?

Sajnos a stressz sokszor elkerülhetetlen még egy táborban is, ahol szinte mindig boldogan, nevetgélve telnek a napok. Például velem előfordult, hogy a táborban értesültem arról, hogy eltűnt a nagyon szeretett cicám. Nehéz volt nyugodtnak maradnom, de rájöttem, hogy onnan úgysem tehetek semmi mást, csak reménykedni tudok, hogy épségben hazatér. Inkább lefoglaltam magam, kerestem egy érdekes programot. Ez a programok széles változatosságának köszönhetően sikerült is. Szerencsére este már érkezett is a hívás, miszerint hazatalált a kis csavargó. Ez is mutatja, hogy nem szabad feleslegesen aggódni, mivel úgyis minden megoldódik idővel.

Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?

Nem szükséges új pozíció bevezetése, mivel a meglévők tapasztalataim szerint mindent le tudnak fedni a táborban. Itt találkoztam a legjobb szervezéssel, amit eddig táborban láttam.

Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

A PT különlegessége a tábortánc. Több táborban is megfordultam, de ez igazán újdonság volt számomra, most már el sem tudok képzelni egy tábort tábortánc nélkül. Minden esti program ezzel indul, és meghozza mindenki kedvét. A személyes kedvencem a Golden Boy című dal. A táncokat bárki könnyen el tudja sajátítani, nem kell hozzá profinak lenni. Már a második napra mindenki tudja a koreográfiákat. A tábortáncokból sosem elég.

Mondj egy élményt régről!

Amikor még táborozó voltam? Talán a legszórakoztatóbb az volt, amikor éppen a kajaügyeletben beszéltük át az aktuális nap élményeit, és hirtelen beindult az öntözőrendszer, és mindnyájan vizesek lettünk. Ezek az élmények tesznek igazán feledhetetlenné egy tábort. Sosem tudhatod, milyen meglepetés fog érni. Pont emiatt nem unatkozik senki a PT-ben.


Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Interjú

Minden íz működhet együtt

Ínyencfogások a táborban. Kira a PEOPLE TEAM nyári főzőtáborában kísérletezett ki új ízeket, most pedig táboroztatóként térne vissza a PT-be.…

Még több