Erdős Virággal szabadon

Táborélet
PEOPLE TEAM tábor

Egy faipari iskolában leginkább praktikus elvárásai vannak a diákoknak az irodalommal kapcsolatban. Valahogy essünk túl rajta, érettségizzünk le, a verslábakat meg csiszolják az erre hivatottak. Így volt ezzel Lili is alapvetően, a 9. b egyetlen nőnemű tanulója. Ügyesen helytállt a zakatoló csiszológépek között, de a magyarórát nem becsülte sokra. Csak úgy tessék-lássék jegyzetelt, és szemmel láthatóan nehezére esett a fogalmazás. Lili diszlexiás és diszgráfiás volt, azaz nem volt számára épp akadálymentes a humán tudományok világa.

Pedig valójában tehetség szunnyadt benne ezen a területen is, amit aztán egy nap Erdős Virág Na most akkor… című verse fel is ébresztett.

A verset szokás szerint közösen olvastuk el, utána a diákok eldönthették, párban vagy csoportban dolgozzák-e át sajátos parafrázissá. Lili kipirult arccal és a szemében különös fénnyel diktálta ötleteit a padtársának. Tudtam, hogy a lány nagyon szerény körülmények között él a nagyszüleivel, mégis meglepett, hogy a társadalmi kontrasztokkal játszó szöveg ilyen hatással lesz rá.

– Lili, felolvasod, amit írtatok?

Lili elpirult, de mégis kiállt az osztály elé, először, amióta tanítani kezdtem.

„Na most akkor, nagyokosok, mondjátok meg, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap,
s ki ne legyen,
ki szórjon pénzt minden este fitneszre és wellnessre,
kinek legyen a jövője már alapból elcseszve,
kit hordjon a bébiszitter ovi után angolra,
kinek legyen anyukája mély depire hangolva,
kit dicsérjen óvó néni és tanító kezdetektől,
kinek kelljen rettegni már kicsiként az emberektől,
kinek legyen márkajelzés minden egyes cuccán,
ki csellengjen hatévesen esténként az utcán,
kinek legyen tizedikben felsőfokú nyelvvizsgája,
ki rohanjon suli után Mekibe, a műszakjára,
ki legyen az osztályfőnök kitüntetett kedvence,
ki bolyongjon sebzetten és céltalan a Westendbe’
kinek legyen az élete puha, mint a bársony,
ki legyen, ki apát, anyát csak egy fotón lásson.”

Ahogy Lili olvasott, az osztály szokásos zsibongása egyre alábbhagyott, míg végül csak egy légy tétova zümmögését lehetett hallani.

Ettől a naptól kezdve Lilinek igyekeztem minden órára kitalálni valami „írói” feladatot, és – ami talán ennél is fontosabb – Erdős Virág versei után elolvasott még sok-sok kortárs irodalmat, csupa nem kötelezőt, ahogy az egy szabad szellemű íróhoz illik. Övé lett az egyik legjobb érettségi, de ez már egy másik történet.

Sulyok Blanka

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Tématáborok

A múlt század klasszikus táborait az utóbbi években, évtizedekben fokozatosan váltották fel a tématáborok. A rendszerváltás után a korábbi úttörőtáborok…
PEOPLE TEAM tábor
Táborélet

Táborozás és tudományok

A hétköznapokat szürke jelzővel illetjük. Miért? Mert egyhangúak, unalmasak. Hétfőtől péntekig ugyanazok a monoton napirendi pontok ismétlődnek a gyerekeknél és…

Még több