Ezt csinálja közel negyedmillió magyar gyerek a nyáron

Ritka
PEOPLE TEAM tábor

Ha még keresed a megfelelő nyári elfoglaltságot a gyermekednek, nézd meg, mások hogyan csinálják – nem véletlenül népszerű ez a program.

Végre nem kell annyira sietni reggelente, valamint a délutáni különórákra és a szülői értekezletekre – sok szülő fellélegzett a vakáció kitörésekor. Ami azonban egyrészt megnyugvás, ugyanúgy koordinálást igényel, hiszen nem hagyhatjuk gyermekünket két és fél hónapra egyedül a lakásban, főleg, ha még kisebb. A szülők szabadsága általában nem ilyen hosszú, a nagyszülők nem mindig vannak kéznél, társaságra pedig nyáron is szükség van – sőt egy új környezet és a sokféle inger egészen felszabadíthatja az addig zárkózott gyerekeket is. Nem véletlenül népszerűek a nyári táborok, 2022-ben pedig minden eddigi részvételi rekordot megdöntenek: Tóth Béla, a Táborfigyelő tulajdonosának elmondása alapján idén 225 ezer gyermek fog eltölteni legalább egy hetet táborban.

Drónok, vloggerek és szusikészítők

Egyes táborok már a vakáció kirobbanásának első napján, június 16-án elstartolnak, de augusztus közepén is indulnak még táborok, szóval van idő többfélét is kipróbálni. A választékban önkormányzati, alapítványi és magántáborok, bejárós és bentlakásos táborozási formák egyaránt megtalálhatók. A táborok többsége az iskolás korosztálynak szól, vannak azonban olyan helyek is, ahol már 2-3 éveseket is fogadnak. A témakínálat igen széles: ma már a legfrissebb topikok és korszerű technológiák várják a diákokat, ne lepődjünk meg tehát, ha a gyermekünk egy saját maga által alkotott drónnal vagy 3D nyomtatóval gyártott játékkal tér haza, a tábor után szusival lep meg vacsorára, honlapot készít, esetleg profi vloggerré válik. Bármi elképzelhető, csak győzzünk választani.

De mi alapján döntsünk?

Először is érdemes számba vennünk, milyen témák érdeklik a gyermekünket. Nyitottak vagyunk-e a napközis táborozáson kívül az ottalvós változatra is? Ha több hétre küldenénk gyermekünket, hány turnus elérhető az adott táborból, illetve lehet-e más szekciók közül választani? Mennyibe kerülnek ezek? Mehet-e kisebb-nagyobb testvér? Ha csemeténk vegetáriánus vagy ételérzékeny, ajánlanak-e neki megfelelő opciót? Mindenre van ugyanis megoldás, csak fel kell térképeznünk a kínálatot, és utánajárnunk a minket foglalkoztató kérdéseknek.

Fogy az idő

A táborozási lehetőségek gyakorlatilag határtalanok – nem úgy a férőhelyek. Hiába az infláció és ezáltal a táborok költségeinek emelkedése, a jelentkezési időszak és a betölthető helyek száma korlátozott, ezért érdemes mielőbb foglalnunk. A PEOPLE TEAM új generációs táborai három turnusban, július végén és augusztus első felében érhetőek el, de már most sem lehet több szekcióra jelentkezni. Az egyhetes, kecskeméti PT-táborokon ottalvós és bejárós formában is részt lehet venni, és egyelőre elérhető még például az általuk indított angoltábor, filmestábor, robotikatábor, tánctábor és 3D-s tábor, habár nem biztos, hogy ez sokáig így lesz. Kattints ide a néhány perces regisztrációhoz!

Kapcsolódó

Még több

Menü